Esztergom Évlapjai 2017

Sőregi Zoltán: A kerékpáros zászlóaljak parancsnokai Esztergomban

egymást, de jobb lába a felépülését követően is merev maradt. így a kőszegi katonai al- reáliskola nevelőtanárává nevezték ki. 1920-ban csapatszolgálatra jelentkezett, először a Nemzeti Hadsereg vasi gyalogezredében, majd az ebből szervezett 5- gyalogezredben szolgált. 1921. szeptember 1-jével alezredessé léptették elő. Ezt követően Hajmáskérre helyezték, ahol az inotai közelharctanfolyam parancsnoki teendőit látta el, majd két évig Örkénytáborban a gyalogsági harcvezetési és lövőiskola harceljárás és közelharc kiképzési vezetője volt. 1924-ben az 5- gyalogezred parancsnokhelyettesévé nevezték ki. 1925. december 1. és 1927. december 1. között Esztergomban a 3. kerékpáros zászlóalj parancsnoki feladatait látta el, majd ismét az 5. gyalogezredhez helyezték, ahol immár ezredparancsok lett. 1932. augusztus 1-jétől a kaposvári vámőr kerület (illetve annak át­szervezése után a 4. határőr kerület parancsnokhelyettes fedőnéven működő alakulat) parancsnoka volt, majd 1933. március 1-jétől Baranya vármegye testnevelési és népgon­dozási felügyelőjének teendőit látta el. Ezt követően ismét a kerékpáros csapatnemnél kapott feladatokat, amikor az I. vegyesdandár alárendeltségében működő rejtett kerék­páros dandár parancsnoka volt. 1936. május 1-jével tábornokká nevezték ki, egyben a Honvédség Főparancsnoka gyalogsági szemlélő5 mellé beosztott gyalogsági tábornok lett. Két évvel később gyalogsági szemlélővé nevezték ki, 1938. november 1-jétől altá- bornagyi címet nyert, majd 1939- május 1-jétől - rokkantságára hivatkozva - nyugállo­mányba helyezték. Ezt követően Kőszegen telepedett le. 1943 decemberében tagja volt az újvidéki események tárgyalására kirendelt hadbíróságnak. 1944-ben közreműködött a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottságának munkájában, ahol a Katonai Ve­zérkar vezetője lett. A szervezkedést leleplezték, 1944. november 22-én őrizetbe vették a vezetőket, köztük Kisst is. A rögtönítélő bíróság (a vezérkari főnök III. bírósága) Kiss Jánost, Nagy Jenőt és Tartsay Vilmost kötél általi halálra ítélte és 1944. december 8-án a Margit körúti katonai fegyházban kivégezték. 1945. március 15-ével post mortem ve­zérezredessé léptették elő. Holttestét a háborút követően Kőszegre szállították, ahol ma is nyugszik. Kivégzésének 67. évfordulójára a kőszegi önkormányzat és a HM Katonai Hagyományőrző és Hadisírgondozó Osztály felújította a tábornok kriptáját. • 1927- november 1. -1931. március 1. (március 6.P): Zay (1923-ig Zipser) Ödön alezredes, vitéz (Garamszentkereszt, 1885. március 18. - Budapest, 1947- szeptember 19.) 1905. augusztus 20-án avatták hadnaggyá a Ludovika Akadémián, első alakulata a nyitrai magyar királyi 14. honvéd gyalogezred volt. 1909 és 1913 között a nagyváradi honvéd hadapródiskola tanára volt, majd visszahelyezték Nyitrára. Az I. világháború kitörésekor a 23. honvéd gyalogezreddel vonult el a harctérre. 1915. december 9-étől a Honvédelmi Minisztériumba helyezték, ahol az I. (hadrendi) osztályon szolgált, va­lószínűleg a háború végéig. 1921. június 2. és 1921. október 15. között a 3- kerékpáros 5 A gyalogsági felügyelői beosztást 1919 decemberében létesítették. 1921 februárjától megnevezése: szemlélő. Feladata fegyverneme kiképzésének vezetése és ellenőrzése volt. 49 SŐREGI ZOLTÁN | A KERÉKPÁROS ZÁSZLÓALJAK PARANCSNOKAI ESZTERGOMBAN

Next

/
Thumbnails
Contents