Esztergom Évlapjai 2017
Peragovics Ferenc: Esztergomi zsidó családtörténeti vázlat
Egy év múlva kiment Párizsba. A vonaton egy szintén oda tartó osztrák fiatalemberrel beszélgetett németül. A németbe addigra már belejött, de a francia nehéz dió volt: „Nagy hiba volt az, hogy nincs nyelvérzékem, szóval nagyon nehezen tanulok nyelvet.” Párizsi szobáját az osztrákkal együtt bérelte. A pékmesteri jövedelem nem volt elegendő a fiú franciaországi életének finanszírozásához, ezért Miklós László állás után nézett. Két ismerős címe volt, az egyik a városban, a másik a Le Bour- get-i repülőtér mellett, ahol sok magyar élt. „Úgy vannak az emberek, amikor mennek valahova, ahol a nemzetiségük van, oda mennek, mert azok tudnak segíteni.” A párizsi cégnél az asszonnyal beszélt, aki kicsit fölényeskedve fogadta, hogy mi a nyavalyának ment ő oda, maradt volna inkább otthon. „Abban igaza volt, hogy... a háború után ugye ófranciák befogadták az idegent, de ekkor már munkanélküliség kezdődött, letiltották az idegen munkásokat, és akkor már nem lehetett munkát vállalni.” Laci bácsinak viszont szerencséje volt: „Az olyan sváb pék volt, ... ő egyáltalán nem beszélt franciául, az asszony meg csak magyarul és németül, meg a konyhanyelvi franciát,... az asszony nagyon skót volt, és az ura egyedül dolgozott, és amit termelt, azt eladta.... De mit tesz Isten, az történt, hogy elkezdett az orra vérezni, és akkor ő megijedt, hát, ha vérzik az orra, nem tud dolgozni éjjel, ugye. És akkor éppen a kovászolás ideje jött... mondom, hát majd én megkovászolom, levetettem a kabátomat, kezet mostam, megcsináltam a kovászt, és mondta, hogy gyűjjek vissza éjjel. És akkor visszamentem Párizsba megmondani a komámnak, hogy megyek éjjel dolgozni, és ne keressenek, ugye, és akkor ott már feketén dolgozhattam. És az urának ez tetszett, mert akkor kapott egy segítséget, csak az asszonynak nem tetszett, mert akkor köllött volna adni valamit, de nem adtak tulajdonképpen semmit, csak lakást, de az is nagy dolog volt... Reggel, mikor végeztünk, akkor én már bementem Párizsba ... az egyetemre. A német barátom beiratkozott, ő mondta, hogy az orvosokat is egy előkészítő évfolyamra viszik, ahol a fizikus, kémikus és egyéb előkészítő tanfolyam volt, ez már a Sorbonne-on volt... Háromszáz diák volt azon az egy fakultáson. Én voltam a sziszantrantroá, a 336-odik." (Laci bácsi joggal vallott önkritikusan nyelvérzékéről, a fonetikusan átírt francia számnév ugyanis 633-at jelent!) „Mert ugye mindegyikünknek volt egy ilyen fehér köpeny, és a hátán volt a száma, és úgy szólt egyik a másiknak, mert a nevét nem tudta, a számát mondta. Aztán sokat hallgattam, hogy tanuljak franciául, de nekem nehezen ment ...és nagyon érdekes, hogy én az idegen nyelvű diákokkal beszélgettem, meg a lengyelekkel beszélgettem, akikkel németül tudtam beszélni, akiknek nehezen ment a francia, dél-amerikaiak is voltak. Ott voltak gazdag gyerekek is....ez volt '32-be körülbelül, akkor még az autó nagy dolog volt, és a diákoknak az autói ott álltak az egyetem előtt... És nem a tanároknak, hanem a diákoknak voltak autói." Egy vizsgát letett kémiából, de a párizsi karrier hamar megszakadt... PERAGOVICS FERENC | ESZTERGOMI ZSIDÓ CSALÁDTÖRTÉNETI VÁZLAT 1 6 3
