Esztergom Évlapjai 2009

Szentmártoni Szabó Géza: Vitézek, hol lehet?

DUMA UKRAINNA (A végvidék éneke) Mondd, zengő kobzom, tud-e valamit a te énekszód, [ ] mi lehet szebb dolog a vitézlő embernél, mi a végvidéknél, holott - amikor a jég elolvad - látni az áttekinthetetlen mezőket zsenge fűbe öltözötten; látni a kivirult tölgyerdőt, mindenféle madarat, állatok számlálhatatlan nyáját s a halak megfoghatatlan rajait? Ott forgatja halászgatva a paraszt hálóját, ott lő vadat az arra felkészült ügyes vadász, ott evez csónakjával a kikerülhetetlen sziklazuhatagokon át a puliszkán élő, szegény Dnyeper menti kozák nem félelem nélkül. Ott táboroz nehéz fegyverében a zsoldos, hideg ég takarja, eső, harmat melegíti. Vagy strázsára megy onnan, vagy sovány ebéd után a lovaglótéren próbálja lovát, vagy kopjavetéssel gyűrűt nyer, vagy könnyű fölszerelésben erdő alján meglapulva az ellenség fala alá siet, hírnévért, néha nyereségért. Mikor pedig jön a riadó, robogva táborba száll fényes zászlók alatt zengő dob- és trombitaszóval. Ott vívja az ifjúság könnyű harcait, majd vérben gázol lovával. Egyiknek éles kardja vért csorgat még a mente ujjára is, egy másiknak levágott fejét szablya vitte le válláról. Amaz golyótól találva esett le, mást vasas dárda ölt meg, emennek gyors röptű nyílvessző állt meg a dereka közepén, az seb nélkül esett ugyan le, de a lovak agyontaposták. Az egyik fél legyőzetvén, szégyen nélkül visszavonul, s a győztes hátulról könyörtelenül mér rá súlyos sebeket, vérengző szívvel űzi halálra. Vitézek, mi lehet ez széles föld felett szebb dolog az végeknél? Holott kikeletkor az sok szép madár szól, kivel ember ugyan él; Mező jó illatot, az ég szép harmatot ád, ki kedves mindennél. Ellenség hírére vitézeknek szíve gyakorta ott felbuzdul, Sőt azon kívül is, csak jó kedvébűi is vitéz próbálni indul, Holott sebesedik, öl, fog, vitézkedik, homlokán vér lecsordul. Veres zászlók alatt lobogós kópiát vitézek ott viselik, Roppant sereg előtt távol az sík mezőt széllyel nyargalják, nézik; Az párduckápákkal, fényes sisakokkal, forgókkal szép mindenik. Jó szerecsen lovak alattok ugrálnak, hogyha trombita riadt, Köztök ki strázsát áll, ki lováról leszáll, nyugszik reggel, hol virradt, Midőn éjten-éjjel csataviseléssel mindenik lankadt s fáradt. Az jó hírért, névért s az szép tisztességért ők mindent hátra hadnak, Emberségről példát, vitézségről formát mindeneknek ők adnak, Midőn, mint jó sólymok, mezőn széllyel járók, vagdalkoznak, futtatnak. 89