Esztergom Évlapjai 2009

Milánkovics Imre: Az Esztergomi Népbíróság megalakítása és működése 1945-1946-ban

szolgáljon mindazoknak, akik lélekben még most is a régi, letűnt rendszer hívei." Dr. Pál József elnök a főispánhoz intézett válaszában ezt a bekezdést egyszerűen „a nép­bírósági intézmény teljes félreértésének nevezte és rámutatott, hogy e cél elérése - a nép­bíróságot illetően - a bíróság függetlenségének sérelme nélkül nem lehetséges." Állás­pontját felettese is megerősítette, s a főispánnak megküldött minisztériumi vá­lasz úgy fogalmaz, hogy a főispán „a népbíróság felett felügyeleti jogkör gyakorlásá­ra nem hivatott köztisztviselő", ezért a kimutatás elkészítését nem engedélyezi a részé­re. 5 1 Az ügy itt mégsem ért véget, mert - mint később kiderült - a főispán nem saját részére, hanem a Szövetséges Ellenőrző Bizottság esztergomi kirendeltsége kifejezett óhajára kérte a nép-bíróság tevékenységi kimutatását. E tény ismere­tében immár a minisztérium sem zárkózhatott el a kért információ közlésétől. A megküldött kimutatás szerint az Esztergomi Népbírósághoz 1946. áp­rilis 25-ig: Érkezett: 321 ügy Befejeződött: 250 ügy marasztaló ítéletet hoztak: 85 ügyben ebből eddig jogerős: 16 ügy felmentő ítéletet hoztak: 16 ügyben ebből jogerős: 2 ügy halálos ítélet: 1 ügyben folyamatban van: 71 ü8y Összehasonlítás kedvéért a minisztériumi kimutatás rendelkezésre bo­csátja az országos adatokat is: Az országban működő 24 népbí­rósághoz érkezett: 20 459 ügy Letárgyaltak eddig: 12 163 ügy a népbíróságok előtt: 31 917 személy ellen indult eljárás Halálos ítéletek száma: 102 ebből eddig végrehajtottak: 62 ítéletet felmentettek: 3 338 személyt ebből eddig jogerős: 558 Marasztaló ítéletek száma: 4 549 Felmentő ítéletek száma: 2 540 Szabadságvesztést szabtak ki: 2 207 ügyben Kényszermunkára ítéltek: 800 ügyben 5i MOL NOT XX-4-b-363-1945. MOL I.M. XIX-E-l-l-Ta-1300/1945. a. sz., Eszter­gom, 1946. április 26 (127/1946. eln. sz.) és ennek csatolmányai. 237

Next

/
Thumbnails
Contents