Esztergom Évlapjai 2009
Milánkovics Imre: Az Esztergomi Népbíróság megalakítása és működése 1945-1946-ban
kérték, hogy járjon közben a rendőrségnél a korábbi ügymenet visszaállításában. 3 3 A népügyészség vizsgálata ugyanakkor megnyugtató eredménnyel zárult. Az ügyforgalom szeptember elején ugyan jelentősen lecsökkent - a komáromi főkapitányi intézkedés miatt -, szeptember 1-jéig azonban összesen 168 ügy darab érkezett. A vádiratokat áttekintve a tanácsos megállapította, hogy azok szakmailag és politikailag egyaránt kifogástalanok. A vezető népügyész már a vádiratban kiemeli az ügy politikai jelentőségét, míg dr. Avar Jenő helyettes népügyész ugyanerről szóban biztosította őt. Utóbbi személyével kapcsolatban megjegyezte, hogy pozitív benyomást keltett benne, a mai, demokratikus szellemhez alkalmazkodó fiatalember, s - elmondása szerint - az állítólagos nyilasrendelet ügye tévedésen alapult, a belső vizsgálat már tisztázta. 3 4 Ami a népbíróságot illeti, a minisztériumi vizsgálati jelentés megállapította, hogy a szociáldemokrata párttagsággal rendelkező dr. Pál József igen jól képzett és jó képességű ember, aki megfelelő súlyú ítéleteket hoz. 35 A letárgyalt ügyek közül csupán kettő volt elérhető, mivel a többit megfellebbezték s a NOT még nem küldte vissza azokat. A megtekintett jegyzőkönyv pontos és szabatos, az ítélet pontosan tartalmazza a tényállást, kellően tömör és a bizonyítékokat is megfelelően mérlegelték. A vizsgálatot lefolytató minisztériumi megbízott kikérte a kommunista párti Kovács Jenő népbíró véleményét, aki a maga részéről dicsérte mind a népügyész, mind a tanácsvezető bírói feladatokat újonnan ellátó dr. Pál József helyettes tanácsvezető bíró munkáját. A minisztériumi osztálytanácsos által a rendőrségen szerzett információ szerint Esztergomban csak ezután várható jelentős ügyek tárgyalása, mivel a nyugatról hazatértek közül sokan 3 3 MOL NOT XX-4-b-363-1945. MOL I.M. XIX-E-l-l-Ta-1300/1945. a. sz. Jelentés az esztergomi népügyészség és népbíróság megvizsgálásáról. Budapest, 1945. szeptember 12. 3 4 MOL NOT XX-4-b-363-l945. MOL I.M. XIX-E-l-l-Ta-1300/1945. a. sz. A vizsgálati jelentés nyomán az Igazságügyi Minisztérium tájékoztatást kért a megyei főispáni hivataltól az említett nyilas rendelettel kapcsolatos vizsgálat eredményéről. A főispán válasza nem ismeretes. 3 5 Az 538/1945. (III. 8.) M. E. sz. rendelet lehetővé teszi az itélőbírák politikai párttagságát, azzal a megszorítással azonban, hogy ott tisztséget nem vállalhat, népgyűlésen fel nem szólalhat és a szervezés érdekében, tevékenységet nem fejthet ki. Az Esztergomi Járásbíróság dolgozóinak többsége ekkor a szociáldemokrata párttagságot választotta. Dr. Pál József 1942. október l-jén került az Esztergomi Járásbíróság élére, ahol 1947. április 14-ig teljesített szolgálatot. 231