Esztergom Évlapjai 2009
Miklós Tamás: Egy ismeretlen periodika: Háborús Esztergomi Hírek (Forrásismertetés)
ez egy vitairat, amely Pohárnok Jenő Esztergomban tett látogatásáról készült beszámolójára válaszol. 3 6 Valójában Pohárnok szerint „Sürgősen meg kell menteni Esztergomot, mert ennek a városnak elveszett a lelke" 3 7' azaz Esztergom nem eléggé nyilas érzelmű. Ezt a kritikát az esztergomi pártszervezet tagjai zokon is vették. Sérelmezték, hogy a főszerkesztő nem kereste fel a helyi pártszolgálatot, „amely hivatva van erről a városról és annak bármely helyiségéről, ahol hungarista szervezet áll, mérleget adni, úgy politikailag mint társadalmi, vagy egyéb szempontból." 3 8 Sőt - ami talán még jobban bánthatta őket - Pohárnok így nyilatkozott a Háborús Esztergom Hírekről: „Egy kis kétoldalas röplap jelenik meg néha. Szereztünk egyet. Nincs abban semmi, ami felrázná ezeket az alélt szíveket." 3 9 Az utóbb idézett két cikkből távolabbi következtetések is levonhatóak. Pohárnok beszámolója is mutatja, hogy azért Esztergomban közel sem volt olyan rózsás a helyzet, és az emberek sem voltak olyan hungaristák, mint ahogyan ezt Markó Ferenc válaszában bizonyítani akarja. Utóbbi igyekszik a városban tevékenykedő 25 pártszolgálatos szociális és egyéb tevékenységeit az egekbe magasztalni. Mindent összegezve, a lapban fellelhető adatok értékes adalékokkal szolgálnak Esztergom 1945. január és március közötti forrásokban hiányos időszakához. Az alábbiakban közölt hírek kiválasztásánál igyekeztünk átfogó képet nyújtani a város életéről. Az idézetekben előforduló nyilvánvaló elírásokat és sajtóhibákat - a stilisztikai jellegzetességek érintetlenül hagyása mellett - kijavítottuk. A szemelvények megjelenési idejük szerint kronologikus rendben követik egymást. Szemelvények a Háborús Esztergomi Hírekből 1. Országos ellenőrző razzia. A Nemzetvezető elrendelte az országos razziát, amelyet városunkban is megtartottak a Hungarista Párt szolgálatosai a rendőrséggel karöltve s így sikerült 78 olyan egyént letartóztatni, aki nem tudta magát igazolni. (2. szám, 1945. február 3.) 2. Kereskedői értekezlet. A Hungarista Párt szombaton megbeszélést tartott a kereskedőkkel, ahol az áruelosztást és a zárórarendeletet tett megbeszélés 3 6 Pohárnok 3 7 Uo. 3 8 H. E. H. 12. sz. (1945. március 4.) 1. 3 9 Pohárnok 211