Esztergom Évlapjai 2009
Bárdos István: Esztergom, és Esztergom vármegye 1919-1923
előadóit előadásonként 2500 korona, a népszerű tudományos illetőleg szabadegyetemi tanfolyamok előadóit előadásonként 5000 korona, a négy órát meghaladó kirándulások vezetőit esetenként 6000 korona, az egész napos kirándulások vezetőit esetenként 8000 korona, közlekedési eszköz igénybevétele esetén további 2000 korona illeti meg. A minisztérium fontosnak tartotta, hogy az előadások és tanfolyamok szervezői szintén megfelelő díjazásban részesüljenek. 2 1 Esztergom városa, a 32/1922. kgy. 3794/1922. tan. sz. határozatával igazította a megváltozott viszonyokhoz a korábbi - 64/1895. kgy sz. - Könyvtár-közművelődésügyi és Tanügyi Bizottsági szabályrendeletét. Eszerint annak elnöke a polgármester, jegyzője a tanácsjegyző, aki egyben előadója a közművelődési ügyeknek. Szakelőadója a Főreáliskola igazgatója. Választott taglétszáma 12 fő, melyből nyolc főnek főiskolai végzettséggel illetve a tanügy terén szerzett egyéb végzettséggel kell rendelkeznie. A határozat, a bizottság hatáskörébe utalta, az iskolaszék hatáskörébe nem tartozó köznevelési, közművelődési ügyeket. 2 2 b./ Egyesületek 1919. november 25-én megalakult, az önkéntes, karhatalmi jellegű, de kulturális és gazdasági szerepkört is magára vállaló Magyar Országos Véderő Egylet /MOVE/ Városi és Vármegyei Főosztálya. A MOVE megalakulását követően felszólította a Széchenyi Kaszinót arra, hogy székházának átadásával egyidejűleg olvadjon be a MOVE-ba. A Kaszinó választmányának 1919. december 10-én kelt határozata kimondta ugyan, hogy ragaszkodik önállóságához, de alapszabályát módosítva egy esztendőre átengedte székházát a MOVE számára, amely ebben az időszakban MOVE Széchenyi Kaszinó néven működött. A Kaszinó 1920. január 31-én tartott közgyűlésén Hajdú István MOVE elnököt egyben saját elnökévé is megválasztotta. Őt két hónappal később, 1920. március l-jén a Gömbös Gyulához közel álló Szívós Waldvogel József alezredes, a vármegye katonai parancsnoka követte az elnöki székben. Az aktívan fellépő MOVE megalakulását követően, 12 előadásból álló sorozatot hirdetett a Kaszinóban. Ezek témája többek között kiterjedt a szépművészetekre, az ország szétdarabolására, a nemzetromboló forradalmakra, a honfoglalásra, a magyar királyság eszméjére. A MOVE tevékenységében meghatározó szerepet játszott a Tudományfejlesztő és Sajtóbizottság, valamint a Sportbizottság. Az egyre gyarapodó 2 1 K-EMÖL Esztergom vármegye alispáni iratok 1937/923. sz. 2 2 K-EMÖL Esztergom város közgyűlésének jegyzőkönyve 32/1922. k.gy. 3794/1922. tan. sz. 171