Esztergom Évlapjai 2009

Szabó Ferenc SJ: Prohászka Ottokár időszerűsége

A magyar püspöki kar 1919. augusztus 22-i értekezletén „nagy lelkesedéssel" elfogadta egy közös pásztorlevél fogalmazványát, amelyet Prohászka Ottokár készített el. E körlevél

3

3 leírja a Tanácsköztársaság pusztításait; majd megjelöli a teendőket a jobb jövő építéséhez. A közös pásztorlevél az első feladatnál hangsúlyozza: „iskoláknak hívei, kik a keresztény elveket az élet egész vonalán érvényesíteni akarják; mert az a meggyőződésünk, hogy Isten, lélek, vallás s erkölcs nélkül mindenünk romba dől. Segítsünk tehát önmagunkon, s ne higgyünk azoknak, kik rontani igen, de építeni sehogysem tudnak." „Hát álljunk ellent a gonosznak, s fogadjuk meg, hogy csak olyan képviselőjelöltekre adjuk szavazatunkat, kik a keresztény hit alapjain állnak, ..." Ez a figyelmeztetés ma is, a közel fél évszázados kommunista pusztításután is időszerű. Említettem, hogy Prohászka már a múlt század végétől, alighogy Rómából hazatért, hirdette a feudális Magyarországon azt, amit a pápák körlevelei egy évszázadon át kifejtettek a Rerum novarumtól a Centesimus annusig. Ma is megszívlelendő, amit fél évvel halála előtt (1926. okt. 10.) a katolikus nagygyűlésen mondott

3

4: „A munkástömegek szomorú aposztáziáját tartva szem előtt a katolikus akciónak minden áron a kapitalista termelésnek mai anarchikus módja ellen kell irányulnia, s világosan kell látnia, hogy a kapitalizmust más termelési módnak kell fölváltania, mely a munka és a tőke új kapcsolatán, a munkásnak s a tőkésnek közösségén épül. [...] Ne féljünk itt a radikalizmus vádjától. Aki ezzel vádol, annak mi azt feleljük, hogy voltaképpen csak azt akarjuk, amit XIII. Leó pápa akart." A laicizált kultúrával kapcsolatban pedig ugyanazt hirdeti, amit II. János Pál: „arra a meggyőződésre kell jutnunk, hogy a nyugat-európai kultúra a kereszténység gyökeréből fakadt s arról le nem téphető. Hinnünk kell, hogy a kereszténységnek, ahogy missziója volt egészen az ííj korig kultúrát teremteni, úgy van missziója most is az isteni erőket a világba állítani. [...] Nem a tizenkét apostol térítette meg a világot, hanem minden megtért apostol lett, tüzet fogott a lelke s gyújtott. Lélek hatott a lélekre. Voltaképpen embereket másképp, mint lélekkel ide tartozik elsősorban az Isten Lelke, a kegyelem - fogni, hódítani, emelni s vezetni nem is lehet. [. . .] Katholikus emberek kellenek a mai világba, magas műveltséggel, de ugyanakkor az örök s végtelen távlatok fényével szemükben!..." 3

3 Gergely Jenő: A püspöki kar tanácskozásai, Bp. 1984, Gondolat K. 74, 320-324. 3

4 ÖM. XIII. 255, 289. 161