Esztergom Évlapjai 2009

Prokopp Mária: Esztergom helye Európában Vitéz Jánostól Balassa Bálintig

nyadiakkal meglévő bensőséges kapcsolat kialakulásában szerepet játszhatott az is, hogy Vitéz János, az édesanyja révén, aki Garázda-lány volt, rokonságban állt a családdal. Az 1441-45 közötti években, az egyre erősödő török és huszita elleni harcokban, egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a haza és a kereszténység védelme, Hunyadi János mellett, a legönzetlenebbül Vitéz János szívügye volt. I. Ulászló nem viseltetett bizalommal Vitéz János iránt, akiben ellenfele, Erzsébet királyné - V. László anyja - hívét látta. Ezt jelzi, hogy alkancellárnak, vagyis a kancelláriában fölöttesének nevezte ki Kálnai András pécsváradi prépostot. A következő években nem találkozunk Vitéz János nevével a kancellária tevékenységében. 1440 júniusától nyílt polgárháború dúlt a két párt között, amely csak 1442. december 13-án csendesült I. Ulászló és Erzsébet győri békekötésével. S nem szűnt meg a küzdelem Erzsébet december 17-i halálával sem. Mindenesetre, joggal tételezzük fel, hogy 1441 tavaszán Vitéz János szívesen távozott a politikai csatatérről a humanista szellemiségű Váradra. A tudományok művelése és szervezése mellett, tollal és fegyverrel segítette Hunyadi János török elleni hadjáratait. Az 1443-1444 telén, a Hunyadi János vezette győzelmes török elleni „Hosszú hadjárat" hadieseményeiről Vitéz János levelei értesítették a világot, amelyeket a király nevében fogalmazott. Még ugyanebben az évben, november 10-én, Várnánál teljes vereséget szenvedett a magyar haderő. A király, I. Ulászló is elesett. Az ország politikai helyzete ismét válságosra fordult. A gyermek V. László nevében az Erzsébet-párti főurak - főpapok kezébe került a hatalom. Vitéz Jánost nem tartották hívüknek, jóllehet Erzsébet apja, Zsigmond és a férje, Albert királyok kancelláriájában fontos beosztása volt, s I. Ulászló alatt is ezért mellőzték. Vitéz János mindig az erkölcs igazságáért szállt síkra. A várnai csata előtt is óvta a királyt és Hunyadit a támadástól, mivel a békekötés erre kötelezte volna őket. De azok a pogány törökkel kötött békét nem tartották kötelező erejűnek. Vitéz János fennmaradt leveleiből egyértelmű, hogy a hazánkra zúduló minden bajnak a legfőbb okát az erkölcsök süllyedésében, az erények hiányában látta. 1445. április 24-én „szeretett fiának, Pálnak, a királyi kancellária jegyzőjének" írta: „Az egész országban gyászos törvényszünet lappang. A végzet minden erkölcsi gátat átszakít. A törvények béklyó-jától eloldott dühöngés vágtatni kezd. ...A fegyverek hatalmaskodó kézzel forgatnak fel minden jogot, fejtetőre állítva törvényt és szerződést egyaránt. Fölszabadult a gyűlölködés ... baráti kéz fordul tulajdon vére ellen. Rokon vív csatát rokonával! Soroljam tovább?... Elborult tekintettel rohanunk közös vesztünkbe. Kevés a gaztett bosszulója, de özönnel van, ki elkövesse. Megrendült a hűség, oda a nyugalom. Véredben már nem bízhatol. ... Ráadásul e fölfordult világban még a szavak jelentését is kiforgatják. S eljön az az idő, amikor a bűnt erénynek mondják, 14