Esztergom Évlapjai 2000

RÓNAY Gábor: Egy német zsoldos Esztergom-vidéki és budai kalandjai 1686-ban

Dietz mester pesti tartózkodása nem kezdődött jól. „Itt voltam Pesten egyedül, pénz és ellátás nélkül. Seregünk meg feljebb, a Duna túl partján vesztegelt. Ezért én elhatároztam, hogy átkelek a feljebb levő pontonhídon, hogy elérjem a brandenburgi sereget." Bár a távolság a császári tábor és a pontonhíd között alig volt több egy járómérföldnél, Dietz mester egyik legszörnyűbb magyarországi kalandjába keveredett és életét csak gyorsan váltó eszének köszönhette. Leírása tanúsítja, hogy kutya egy kaland volt ez. „Amint a híd felé vettem utam, egy hatalmas kutyafalka, vagy 200 vadállat, rohant felém a hegyről és vetette rám magát vad üvöltéssel. A rettenet szörnyű állapotba hozott, de amint felocsúdtam, eszembe jutott apám trükkje, amivel ő egykoron védte magát a farkasoktól. Levettem a kabátomat, derekam köré kötöttem, majd kalapomat számba véve, kúszni kezdtem a vad kutyák felé. A megrettent vadállatok hirtelen megtorpantak, hangosan csaholni kezdtek, előbb hátat fordítottak, majd elkezdtek visszafarolni a hegyre. Ki volt boldogabb, mint én, hogy az Úristen így megmentett a végveszélyből? „Azonban nagyon botor lennék, ha csak erről az egy veszélyről írnék, mikor is a török oly megátalkodottan harcolt ellenünk. Szóval, kikecmeregtem ebből a nehézségből, hogy rögvest egy másikba essek. Az történt, hogy, bár láttam táborunkat, nem tudtam elérni azt a köztünk levő mocsár és lápos föld miatt. Én úgy elfáradtam a nagy törtetésben, hogy egy kis pihenőre lefeküdtem, a heggyel szemben. „Mit ad Isten, egyszerre csak támadt az egész tábor, és mint mindig, megrettentek a törökök, mivel egész szalvokat (sorozatokat) tüzeltek ágyúikból és muskétáikból oly sűrűen, hogy olyat én addig soha sem láttam. A golyók záporként zuhogtak körülöttem és én azt se tudtam, hogy hova bújjak. Végúl is csak túl kellett éhem ezt és, az Úr nagy kegyelméből, egyik golyó se talált el engem, mert, hogy mind magasabbra volt célozva. Szerencsémre, ekkor megpillantottam egy pár helybelit, akik egy gázlón mentek át, amit én nem vettem volt észre. így megtaláltam a táborba vezető utat és egy felettes tisztemet, ki adott is nekem egy kis zsold előleget és együtt mentünk be a keresztény táborba." Dietz mester szerencsecsillaga, vagy őrangyala, ahogy ő hitte, úgy tetszik, továbbra is őrködött felette, amint a brandenburgi tüzérezred elfoglalta ostromállásait a Vízivárosban, a budai oldalon. Azt már a császári és bajor seregek korábban felszabadították. A brandenburgiak a vitéz Weiler ezredes parancsnoksága alatt három 12 ágyús ütegükkel rögtön megkezdték a budai vár bombázását és Dietz mester hamarosan rádöbbent a háború iszonyú valóságára. A törököknek, nyilvánvalóan, eszük ágában se volt megadni magukat és keményen visszavágtak. A harc kegyetlen elkeseredettséggel folyt 1686 júniusában és júliusában. „Mennybeli Jóisten - írja a borbély-sebész mester naplójában -, micsoda szörnyű jajveszékelést és siránkozást, segítségért rimánkodó bábeli kiáltozásokat hall az ember a különböző nemzetiségű sebesültektől. Egyesek lábát vagy karját lőtték el; mások fejét szelte ketté a golyóbis, vagy lehasította ajkukat és alsó állukat és csak nyelvük lógott alá. Amikor ilyen sebesülteket hoztak hozzám a felcserek sátor rudakon, akkor legtöbbjük szánalmasan könyörgött: 'Öljél meg! Döfjél le! Csak ölj már meg!' Én meg arra gondoltam: 'Uram könyö50