Esztergom Évlapjai 2000

SZÁLLÁSI Árpád: Balassi Bálint halála

SZÁLLÁSI Árpád BALASSI BÁLINT HALÁLA Az esztergomi vár visszavételére indított 1594. évi ostromot, amelyben első európai rangú, magyar nyelvű költőnk életét vesztette, hadtörténeti szempontból Csorba Csaba írta le szakszerűen.

2 A költő hősi halálát a nemcsak névrokon Balassi András így örökítette meg: "Anno 1594 die 19 Maii Esztergom vára vívásakor midőn ostromnak mentenek a vízvárnak, lőtték meg Balassa Bálint Uramot az ostromon. Mindkét combján általment a golóbis, de csontot és ízet nem sértett. Vesztette az barbély, Mátyás hercegé, nem akarván szót fogadni az magyar barbélynak és holt meg hertelen die 30 eiusdem"

1. A nevezett unokatestvér a források szerint nem volt ott a háborúban

6, értesülése tehát közvetett lehetett. A tragikus vég szemtanúja volt viszont Dobokay Sándor jezsuita páter. "Az ifjú pap eközben lelkesíté, vigasztalá, bátorítá. A bátorlelkű hős, halálában is, mint lelkesedett költő nyilatkozott és szólt hozzá, midőn a sebész az amputatio műtétéhez fogott, Virgil ismeretes versével felkiált: Nunc animis opus est Aeneam, nunc pectora firmo... azaz: most kell bátorság a vitéznek /Aeneasnak/ mostan erős szív

4, írta Ipolyi Arnold a Balassa-kódex megtalálása után egy esztendővel. A költő halálával az Esztergom Évlapjai is foglalkozott

7, nehéz azonban megérteni a kor sebészetének ismerete nélkül. Mindenek előtt érdekes azonban Balassi András színeváltozása. Aki addig mindent elkövetett, hogy rokonát vagyonából kiforgassa, földönfutóvá tegye, most egyszeriben sajnálkozóvá és másokat vádlóvá lépett elő. Elmarasztalja Mátyás herceg felcserét, amiért nem akart „szót fogadni" a hungarus kartársának. De vajon miben? Ettől a kezelést illetően nem lettünk tájékozottabbak. A golyó valószínűleg kézitusa közben érte, mert mozgásnál nehéz elképzelni olyan testhelyzetet, amelyben a lövedék egyszerre sebesítse meg mindkét combot. Biztosan ledöntötte akkor lábáról, mígnem sikerült védett helyre menekíteni. Récsei szerint „mindkét ágyéka átlövetett", ami azt valószínűsíti, hogy a sérülés a combtövekhez közel érhette. A húgyivari szervei nem sérthette, mert a halál akkor hamarabb bekövetkezett volna. Ai említett csontzúzódás hiányának megállapítására abból következtehetünk, hogy egyrészt a borbélysebész kutasszal megvizsgálta, ami biztos felülfertőződést jelentett, másrészt támogatva ugyan, de lábra tudott állni. Sérült, vagy törött csontokkal ezt aligha tehette volna. „Hertelen" sem halhatott meg mert 11 napig szenvedett, ami elegendő idő egy általános vérmérgezés kialakulásához, még olyan erős szervezetben is. Sebesülésénél még a következőkre következtethetünk: a lövedék biztosan nem ért nagyobb ütőeret, mert akkor hamar elvérzett volna és nem sértett fontos mozgató, vagy érző idegfonatot sem, hiszen a mozgásképtelenséget, illetve a fájdalomérzés hiányát, a szemtanú észreveszi. A vita valószínűleg a sebellátás körül lehetett. E téren a XVI. század végén kétfajta felfogás vetekedett. A puskapor feltalálása óta főleg Itáliából az a nézet indult ki, hogy a lőtt seb eleve fertőzött, ezért radikális módszerrel ki kell égetni. Vagy tüzes vassal a nagy Galenus szellemében, vagy forró olajjal, amit főleg a franciák forszíroztak'. A változás 1537-ben következett be, amikor 41