Esztergom Évlapjai 2000

HORVÁTHY Péter: Esztergomi úszóélet az 19501960-as években

említeni, aki az 50 méteres újonc fiú hátúszásban 34 másodperccel országosan a legjobb eredményt érte el. (Az országos újonc csúcsot 34,5 másodperccel addig az ugyancsak esz­tergomi Tarján István tartotta). Lázár nyerte az 50 m-es mellúszást (39,8) és az 50 méte­res gyorsúszást (30,7) is. Jó időeredményei lehetőséget adnak számára ahhoz, hogy beke­rülhessen a magyar utánpótlás válogatott keretbe. A 100 méteres serdülő fiú hátúszásban Tarján István győzött. Két számot nyert meg a gyermek fiúk közül Kipke Tamás, szintén jó idővel. Mátételky András egy-egy első, máso­dik és harmadik helyezést ért el. Az a vélemény fogalmazódott meg, hogy amennyiben továbbra is ilyen szorgalommal edz, a következő évben az ország egyik legjobb gyermek­úszója lehet. A kilenc éves Páldi Róbert is sokkal biztató úszótehetség. Ölvedi Mária és Bírcsák Vera utóbbi hetekben tanúsított szorgalma is ezen a versenyen hozta meg gyü­mölcsét. Dévényi Éva, aki mindössze egy hete kapcsolódott be a versenyzésbe, második lett. Javuló formát mutat Morvay Mária is. Októberben ismét megrendezésre került a középiskolások városi úszóbajnoksága. A kétnapos vetélkedőn újra a Gépipari Technikum sportolói nyerték a vándorserleget. A jól előkészített versenyen, amiért dicséret illeti Gömöri Károly és Szendrő Péter technikumi diákokat, egyénileg Tarján István gimnáziumi tanuló szerepelt a legjobban, aki három számot nyert meg. Brossai György és Szendrő Miklós szintén kiemelkedő teljesítményt nyújtott. A többi versenyszám első helyeit Morvay, Ölvedi, Lázár, Himléder és Kipke sze­rezte meg. A városi középiskolai bajnokság mellett néhány kísérő versenyszámot is ren­deztek. Ezek közül 50 méteres pillangóúszásban Lázár Péter 32,6 mp-cel a legjobb orszá­gos újonc eredményt érte el. (Lázár pillangó-idejét a szám specialistája, a később váloga­tottságig jutó Jávor Péter még az évben tovább javította.) Kipke Tamás is minden számát megnyerte. November 7-én a székesfehérvári fedettben volt ünnepi emlékverseny. Különösen Tát­rai Norbertnek a 100 méteres ifjúsági gyorsúszásban kivívott 1:01 mp-es győzelme figye­lemreméltó. A 100 méteres pillangóúszást Tarján István 1:13,9 mp-cel, az 50 méteres gyermek fiú gyorsúszást Mátételky András 36 mp<el nyerte a szintén esztergomi Rátonyi előtt. A verseny legkiemelkedőbb eredménye is esztergomi úszó nevéhez fűződik: Lázár Péter a férfi 4 x 100 m-es vegyes váltóban 1:12,8 mp-cet úszott háton, ami (bár Lázár még újoncnak számít) a magyar serdülő és ifjúsági bajnokságon is döntőbe jutást jelenthetett volna. Kívülük értékes helyezéseket ért el Himléder, Páldi, Szendrő és Morvay is - zárta Polló Károly a megyei lapban közreadott beszámolóját. Karácsony előtt - az előző évi „huszárvágást" megismételve - az Esztergomi MIM Va­sas, a Budapesti Építőkkel összefogva utánpótlás-versenyt rendezett a Nemzeti Sport­uszodában, melyen 300-nál több induló állt rajthoz. 66 2/3 méteres újonc leány mell­úszásban Morvay 1:01,5 mp-cel ezüstérmet nyert. A gyermek Jiúk 33 1/3-os gyorsúszó versenyében Kipke az üstökösként feltűnt Cseh László (20,1) mögött 20,9 mp-cel második, az egy évvel fiatalabbak versenyében pedig Mátételky 22,4 mp-cel harmadik. 33 1/3 méte­res gyermek fiú pillangóúszásban Kipke 23,6-del Cseh mögött a második helyet szerezte meg. 66 2/3 újoncJiú gyorsúszásban Lázár 40,9-del másodikként ér célba, a 100 méteres 280

Next

/
Thumbnails
Contents