Esztergom Évlapjai 2000
FAKASZ Tibor: Mecsén ezredes 1956-os esztergomi tevékenysége
Ezután felkerestem Janza altábornagyot, a honvédelmi minisztert, akinek feltártam helyzetemet: „Én eddig a forradalom ellen harcoltam. Most már bűnösnek tartom, magam, és az átállással igyekszem a bűneimet csökkenteni, az elkövetett hibákat helyrehozni" - mondottam. A miniszter azt válaszolta, hogy „cselekedjem saját belátásom szerint". Ezt követően visszamentem a Budai Nagy Antal laktanyába. Bizonyára ekkor került sor a hadosztálytörzs föntebb említett tanácskozására, amelyen megbeszélték helyzetüket. Itt vetődhetett fel a javaslat, hogy keressék meg Maiéter Pál ezredest. - Körülbelül 20 órakor Nyerges őrnagyot előre küldtem a Kilián laktanyába, majd én is odamentem Kiss őrnagy és Hurai százados kíséretében. 21 óra körül megjött Maiéter, akivel az udvarban, majd egy irodában beszélgetünk. Maiéter közölte: A Nagy Imre-kormányt elismerte, és elfogadta a független, semleges, szocialista Magyarország programját. A Jugoszláviaihoz hasonló semlegességre és rendszerre gondolt, ahol a gyárak és a földek megmaradnának köztulajdonban. Kijelentette, hogy ezért a szocialista Magyarországért kész harcolni. 3 4 Mecséri és tiszttársai úgy érezték, hogy jó helyen járnak. Hiszen Maiéter Pál is a Szovjetunióban végzett főtiszt, s hozzájuk hasonlóan a szocializmus híve. Előhozakodtak neki fő aggályukkal, hogy ők a forradalmárok ellen harcoltak. Maiéter erre azt válaszolta, hogy ő is...Tudatta, hogy létrehoznak majd egy bizottságot, ami kivizsgálja és tisztázza az ügyeiket. Most azonban a forradalmi Magyarországot kell szolgálniuk... Végül megegyeztek az együttműködésben. Mecséri János (és hadosztálya) Maiéter Pál szolgálatába szegődött. * Még október 30-án késő este, 23 órakor felhívta távbeszélőn az esztergomi helyőrséget, s Felczán alezredessel beszélt. Tőle tudta meg, hogy a nép 29-e óta a gyilkosok felelősségre vonását követeli, tüntettek a tiszti lakások előtt, s a városi Nemzeti Tanács Mecsérit, Kiss Sándort és Hurait „örökre kitiltotta Esztergomból". Mecséri Jánosnak ez rosszul esett Úgy érezte, hogy Maiéterrel kötött megállapodása és a forradalom mellé állása után ezt nem érdemli s mintegy a maga és hadosztálya becsületének visszaszerzése végett távmondatilag elrendelte, hogy a Hadosztály nyomdájában nyomtassák ki, és hozzák a város tudomására, „közvélemény megnyugtatására" a következő nyilatkozatot : 34. Mecséri vallomása, valamint HORVÁTH Miklós: Maiéter Pál. Bp. 1995.136. 260