Esztergom Évlapjai 2000

BODRI Ferenc: Etűdök Babitsról

kizárólagosan a felett, hogy az irodalomtörténészek gyaníthatóan csak módjával forgatják a képzőművészeti folyóiratokat, hiszen a hagyatékban mégiscsak ott a gépirat. Talán a művészettörténészek zöme sem érez elegendő elhivatottságot az irodalmi szövegek publikálása iránt. így inkább mégiscsak az sejthető, hogy a tanulmány ismételt közreadására a kötetek válogatása és kiadása idejében a „korszellem" (változó okokból) nem volt elég „érett", netán a változó széljárás sem lehetett éppen a legkedvezőbb. Aligha szükséges erről magyarázkodnunk tovább. Vélhetően hasonló éghajlati körülmények folytán merülhetett időszakos feledésbe a remek miniesszé is Beck Ö. Fülöp szép alkotásáról, amely szintúgy ennek a folyóiratnak 1929-es évfolyamában található. De a Baumgarten Ferenc sírszobra születésének folyamatáról legalább bőséggel szólnak a szobrász emlékezései. A nagykikindai születésű, ifjabban banktisztviselő, közben esti tanfolyamokon festőnek készülő Zádor István (1882-1963) Budapesten, majd hazai ösztöndíjjal Párizsban és Firenzében tanult. Az École des Beaux-Arts (1906-1909), utóbb a firenzei akadémia növendéke volt (1909-1910). Művével először a Műcsarnok 1907-es egyik tárlatán szerepelt. Hazatérése után kedvelt portréfestő {Lengyel Menyhért, Keszler József és mások, utóbb Pólya Tiborné, Bajor Gizi és többek arcképei), majd Szablya-Frischauf Ferenc magániskolája után a szolnoki művésztelep vendégtagja, Lyka Károly szerint „ősszolnoki". Útját emlékezetes csoportkiállítások és sikeres egyéni bemutatók szegélyezik. 1912-ben pl. a fővárosi nagypolgárság táguló és oldódó ízlése bizonyítékaként az Őfelsége dolgozószobája a gödöllői várkastélyban című művével a Lipótvárosi Kaszinó díját nyerte el. Kohner Adolf báró ösztöndíjával tanult és utazgatott, Fényes Adolf szolnoki sugárkörébe hasonló támogatásokkal került. A világháború idején „hadifestő" lett, bár inkább és főként friss és eleven rajzokkal tudósítja a harcterek mellől a hazai újságokat. Itteni rajzaiból több kiállítást rendez közben és utóbb. Újságrajzokkal követi majd a két forradalom eseményeit, 1919 nyarán egy kissé megijedve Weimarba, később Münchenbe költözött. Itt az ősi német városokat bemutató és 80 lapból álló rézkarcsorozattal ért el sikert. Hazatérve a magyar vidéki városokat bemutató mappákkal utóbb, akár egy mai fotográfus. Olgyai Viktor grafikai munkássága a példa, és bár festőként is működött, mindinkább a „kisműfajokban" lelte örömét. 1920 tavaszán ott van a Szinyei Merse Pál Társaság alapító tagjai között, 1929-től az egyesület pénztárosa. Tagja közben az 1921-ben alakult Magyar Rézkarcotok Egyesületének, ennek Olgyai halála után, 1929-től elnöke lett. A Nyugat, a Magyar Művészet és más folyóiratok számaiban Elek Artúr, Farkas Zoltán, Rabinovszky Máriusz írtak elismeréssel tárlatairól, a Szinyei Társaság közös kiállításairól szólva Lyka Károly is szeretettel említi művészetét ismétlődő beszámolóiban. A brüsszeli közös bemutatkozás (1926) összefoglalójában az alföldi „couleur locale" kifejezést sokszor említve dicsérik a belga és francia kritikusok: „pusztai rézkarcai tiszta, szeretetteljes tárgyilagosságukkal, szűkszavúságukkal - minden rögzítettségük mellett - közelednek a rembrandti maitrise-hez ..." - írta a Szolnoki Művészeti Egyesület 1931-es kiállításáról adott 196