Esztergom Évlapjai 2000

BALOGH Boglárka: Esztergom az I. világháború idején

pedig gondos orvosi felügyelet mellett, az ebszőnybányai üres bányatelepre szállították. A rengeteg áldozatot, az Őrhegyen, a dorogi út mellett tömegsírokba temették. A tokodi bányában elhunytak a tárnában, az esztergomi kórházakban ápoltak a szentgyörgymezői temetőben leltek örök nyugalomra.

4

0 A tábort teljes vesztegzár alá helyezték. Ennek betartásáról száz csendőr gondoskodott. Az intézkedések jó eredménnyel jártak, a városba nem jutott be a kolera, és október végére a már felépített új barakkokban is javulás állt be. November elejére a kolera-, vérhas-, tífuszjárványt sikerült teljesen megszüntetni, de a foglyokkal való érintkezés továbbra is tilos maradt. A járvány elfojtása jórészt a tábor egyetlen orvosának, dr. Fonyó Jánosnak köszönhető. Fonyó a háború előtt Budapesten praktizált nőgyógyászként, és a mozgósításkor lett a tábor orvos parancsnoka. Kezdetben kórház, megfelelő gyógyszerek, orvosok és ápoló személyzet nélkül, egyedül vette fel a harcot a járvány ellen. Később a kormány által küldött járványorvosok voltak segítségére. Az 1915-ben felbukkanó és szerencsésen elfojtott foltos hagymáz járványról az Orvosi Hetilap 1915-ös évfolyamában cikksorozat jelent meg dr. Fonyó János tollából, melyben pontosan leírta a betegség tüneteit és gyógyítási, megelőzési módját. Dr. Fonyó János 1917-ben színvonalas orvosi szaklapot szerkesztett az esztergomi fogolytáborban, a Buzárovits nyomda kiadásában: „A nőgyógyászat és szülészet haladása" címmel.

4

1 A hadifogolytáborban később barakk-kórház, járványkórház és patika is létesült.

4

2 A fabarakkok elkészülte után rendeződött a fogolytábor élete: minden fogoly szálláshelyhez, és megfelelő élelemhez jutott, kialakult a tábor mindennapos életrendje. Nemzetközi megállapodás alapján a foglyok zsoldot kaptak, a tisztek menázsit: a tábornokok napi tíz, a törzstisztek napi nyolc, a főtisztek napi négy koronát, a legénység pedig napi 16 fillért. Az orosz tiszteket kőépületekben száüásolták el, barátkozó, kellemes embereknek írták le őket. Kezdetben mozgási szabadságuk is volt, népfelkelő altisztek kíséretében sétálni mehettek a városba, felkereshették a vendéglőket. Néhány szökés után azonban megszüntték ezeket a sétákat. A szerb tiszteket makacsnak, rátartinak tartották, így a szabad mozgási lehetőséget soha nem kapták meg. Bár a két legjobb szerb hadosztály, a Timók és a Sumadija tagjai kerültek ide, a tábor vezetése igyekezett mihamarabb más hadifogolytáborba küldeni őket. Az orosz katonák fafaragással próbálták megélhetésüket elősegíteni, zsebkéssel készített fatárgyaikat értékesítették, így jutottak némi pénzhez vagy plusz élelemhez. 40. Esztergom, 1914. november 8. 41. SZÁLLÁSI Árpád: Szegényháztól a kórházig. Esztergom egészségügyének története. Esztergom, 1987.51-52. 42. Komárom-Esztergom k.e.e. vármegyék múltja és jelene 311. 188