Esztergom Évlapjai 1988

Huszár István: Liszt Ferenc emlékezete

HUSZÁR ISTVÁN LISZT FERENC EMLÉKEZETE* Tisztelt Vendégeink! Kedves Barátaim! 130 évvel ezelőtt csendült fel a dallam, az „Esztergomi mise". Az alkalom: a székesegyház felszentelése. És száz éve halott a szerző, Liszt Ferenc, a „hangok nagy tanárja", magyar hazájának — vallomása szerint is — mindig hű fia. Rá emlékezünk. Rá emlékezik — emlékezett — a haza, hőn szeretett hazája, nemzete s a világ. S nem csupán a muzsikusok és a zenekedvelők világa. Esztéták, a kultúra általános munkásai csakúgy, mint a politikusok, az államférfiak. S amikor felcsendülnek lemezről és hangszalagról, avatott zenészek — zenekarok és énekesek — tolmácsolásában, rádióban, vagy hangversenyteremben a mához, hozzánk is szóló üzenetei, nincs módunk kivonni magunkat a varázslat hatása alól, nincs módunk közömbös pózt erőltetni vele kapcsolatban. Hányan és hányszor elemezték, értékelték életét, alkotását virtuozitását, zenei zsenialitását. Hányszor volt példa és illusztráció. Könyvtárak telnének meg a róla szóló, a hozzá szóló, az őt elemezni akaró művekből. S mégis: értjük-e őt eléggé, halljuk-e már úgy őt, ahogyan üzent? Igen, van — és még nagyon sok van — felfedeznivalónk. És kérem, ne fogják ezt fel tőlem — aki nem tudora, csak tisztelője, nem ítésze, csak élvezője vagyok Lisztnek, a zenének — panaszkodó szemrehányásnak. Inkább úgy vélem, ebben is van valami nagyszerűség, de mindenképp Liszt Ferenc különös nagyságának, gazdagságának rejtelmei fejeződnek ki. S milyen jó is ez így! Korunkat többször — és talán nem is teljesen alaptalanul — azzal is jellemzik, hogy az értékválság, az értékvesztés korában élünk, hogy lépten-nyomon értékorientációs zavarokat tapasztalhatunk. És mintha zenei életünket is jellemezné ez a tünet. Országos politikai fórumokon emelnek szót felelősen a zenei közízlés torzulásainak megállításáért, a zenei műveltség reneszánszáért, zenei kultúránk olyannyira szükséges fejlesztéséért..." A zenének olyan hatása van a tudat alatti rétegekre, mint a filozófiának a tudatra, ... a megrendülés s az öröm, amelyet közöl, beveszi magát az egész életünkbe. Az, hogy ki milyen zenével öblíti a lelkét, eldöntheti civilizatórikus hovatartozását. A pedagógiának központi kérdése tehát, hogy milyen zenére kapatja azt, akit nevel." E három mondatot Németh Lászlónak egyik interjújából idézem, 1963-ból. Intelme, azt hiszem, a mának legalább annyira szól, mint a 23 évvel korábbi olvasóinak. Különleges tehát a zene szerepe életünkben. Hagy idézzek még egy mondatot tőle: „A zenének köszönhetem, hogy van a lelkemnek hazája, melyre mint elveszett szülőföldre visszaemlékezhetem." * Elhangzott Esztergomban 1986. augusztus 31-én, Marosits István Liszt-szobrának avatásakor. 6