Esztergom Évlapjai 1988

Bárdos István: Az Esztergom-vidéki Régészeti és Történelmi Társulat megalakulása és működése (1894—1948)

és Villányi Szaniszló halála és több jó történész távozása miatt. Horváth Béla, volt elnök a múzeumalapítást tűzte ki célul; távoztával ez is realitását vesztette. A távozott személyek helyébe újakat választottak: elnököt Gyapay Pál főispán, régiségtári őrt Pathy Gyula, könyvtár és régiségtár vezető őrt Bogyary Simon bencéstanár személyében, az üres választmányi helyekre pedig Hoffmann Ferencet, Keményffy Dánielt, Nagy Antalt, Reviczky Gábort és Számord Ignácot. A kiegészített tisztikar 1905-ben 121 tag (6 tiszteletbeli, 34 alapító, 58 rendes és 23 pártoló) élén állt. A főispán vezetése alatt ismét némi jele mutatkozott az életnek. Bizottságot küldtek ki a tagdíjhátralékok begyűjtésére; O'sváth Andor kezdeményezte IV. Béla király sírjának megkeresését. A főfelügyelőségnek azonban a hozzá befutó hírekből 1906-ban ismét azt kellett megállapítania, hogy „. .. egyes jelenségekből a társulat működésének teljes megszűnésére . . ." (29.) kell következtetnie. Utolsó kísérletként egy bíztató felhívást is intéztek a társulathoz a múzeum ügyében. Levelükre válasz nem érkezett. Az életet valóban csak egy-két ember tevékenysége jelentette ebben az időszakban. 1908 nyarán például Stefanie Adolf, nyugalmazott kapitány bemutatta a Bibliotékában az esztergomi vár török hódoltság előtti állapotát tükröző gipszmakettjét, melyet maga készített több évi kutatómunka nyomán. Pór Antal felkarolta a makett továbbfejlesztésének gondolatát, s a sajtó révén régi metszeteket kért a lakosságtól. A makettel Stefanienak az volt a szándéka, hogy a várra „. . . mint történelmi nevezeztességre az országos műemlékek bizottságát avégből hívja fel, hogy a várat régi állapotába állítsa vissza, illetve, hogy építse fel" (30.). Az évi őszén újabb veszteség érte a társulatot, elhunyt Récsei Viktor és Pór Antal, elköltözött Rózsa Vitái és Bagyary Simon. Esztergom rengeteg problémával küzdő egyesületi életében ismét mélyponton volt a társulat. „Most megtörtént az a furcsa eset, hogy egy levelet, mely a társulat címére érkezett: nem tudtak kézbesíteni" (31.). A levelet a Múzeumok és Könyvtárak Országos Felügyelőségén adták fel, s végül O'sváth Andor, a társulat másodtitkára kapta kézhez. Ebben a helyzetben érkezett 1912 őszén a városba dr. Supka Géza, a Nemzeti Múzeum régiségtárának őre, s tárgyalt Sinka Ferenc Pállal az ismételt újjáélesztés lehetőségeiről. A társulat évek óta nem teljesítette már az alapszabályban előírt feladatait; az utolsó elnök, Gyapay Pál főispán távozott, mások elköltöztek vagy meghaltak. Múzeumőr nincs. A készpénzt dr. Prokopp Gyula pénztáros őrzi. O'sváth Andor azt javasolta a polgármesternek, hogy vegye hatóságilag őrizetébe a régiségtárat, helyeztesse letétbe a társulat 6000 koronát kitevő készpénzvagyonát, és bízza meg Sinka Ferenc Pált a régészeti anyag újraleltározásával: Rózsa Vitáitól kérje vissza a társulat irattárát, melyet az magával vitt új állomáshelyére. Vimmer Imre polgármester 1912. november 24-én felhívást adott közre az újjáalakításra vonatkozóan. Ennek bevezetőjében idézte Knauz eredeti felhívásának gondolatait, majd a történelmi dicsőség említésével próbált a polgárság lelkére hatni. Idézte a múzeumra és a monográfiára vonatkozó eredeti célokat, amelyek még aktuálisak. Belépésre buzdítva jelezte, hogy az alapító tagdíj 100 korona, a rendes tagdíj 4 korona, a pártoló tagdíj 2 korona. A belépők tagsági kötelezettsége öt évre szólt és 65