Esztergom Évlapjai 1988

Tapolcainé Sáray Szabó Éva: Esztergom nyomdászata 1763—1849.

egyházi, akár világi témáról írt — a városból, a környékről, vagy a nagykiterjedésű esztergomi főegyházmegyéből került ki. A legnagyobb igyekezet ellenére sem sikerült a kiadványok számát teljessé tenni, hiszen az egy-kétleveles nyomtatványok a könyvészetekben sem szerepelnek. Azt bizonyosra vehetjük — már csak a szórvány adatok alapján is — hogy a prímási körleveleket Beimel nyomtatta, s az egyházmegyei igazgatás nyomtatványszükségletét is az ő nyomdája elégítette ki. Ezt bizonyítja Rudnay Sándor Jelinek nagyszombati nyomdászhoz írott levele is 1821. augusztus 6-án (65.). A körlevelek többnyire impresszum nélkül jelentek meg, évente többször is. Mint láttuk, a Beimel-nyomda termékeinek kb. a fele kisnyomtatvány. Meg kell említeni egy speciális aprónyomtatvány-féleséget — amely nélkül nem lenne teljes a nyomda tevékenysége — a színlapokat. Csak hálával gondolhatunk Majer István pedagógus-kanonok gyűjtőszenvedélyére, amely lehetővé tette, hogy a város művelődéstörténetének, egyben a magyar színháztörténetnek is egyik jelentős epizódjára fény derüljön. Esztergomban már 1816-ban — röviddel a magyar színészek Pestről való kitiltása után — megjelent Balogh István színtársulata, 1834-ben pedig Fekete Gábor és Abday Sándor társulata játszott rövid ideig, 1836-ban az utóbbié két hónapig. Az esztergomi Főszékesegyházi Könyvtár Majergyűjteményében (66.) őrzött színlapok tanúsága szerint 1836. január 10-től március 26-ig vendégszerepelt a társulat Esztergomban. Ezt a korszakot Zachar Anna és Pifkó Péter tanulmánya dolgozta fel, mellékelve a színlapok másolatait is (67.). A színlapok a Beimel-nyomdában készültek, amely közvetlenül a színháznak helyet adó Magyar Király szálló mellett működött. A közel 200 személyt befogadó földszinti teremben a társulat 37 előadást tartott, a színlapok dátumaiból kitűnik, hogy majdnem minden nap játszottak. E kisnyomtatványok ízléses kivitelben, kis méretben (18x18 cm) készültek; de a jutalomjátékok meghívói nagyobbak voltak, hogy az ünnepélyes alkalomra hangsúlyozottan hívják fel a figyelmet. Szinte valamennyi színlap keretbe foglalva, változatos betűtípussal készült. A keretdíszek háromfélék. A könyvek alapján is megfigyelhető, hogy a nyomda nem rendelkezett sok változattal ebből a díszből. A színlapok impresszumot, példányszámot sohasem tartalmaznak. A ..Cédula Osztók" személyesen hordták őket a színházlátogató közönséghez, feltehetően tehát 200-250 példányban készülhettek, a színház férőhelyeinek megfelelően. A Beimel-nyomda termékeit elemezve — főleg kisnyomtatványokkal, alkalmi kiadványokkal kapcsolatban — úgy érezzük, hogy még ma is időszerűek Sándor István közel kétszáz éves gondolatai: „Már pedig az Apróság is néha nevezetes. El nem hinné az ember, miként oldatnak fel és világíttatnak meg a sok idők múlva az efféle meg-tartott és hátra-tálalt Apróságokból a leg-nehezebb kérdések és kételkedések. Bár sokan követnék azon jó szokást, hogy az efféle könnyen vesző Vakar ék okat könyvekként öszve-köttetnék f...]" (68.) A Beimel-nyomda közel három évtizedes esztergomi működése alatt — mint láttuk — jórészt alkalmi s többnyire jellegtelen nyomtatványokat jelentetett meg. Voltak azonban művelődéstörténeti szempontból kiemelkedően érdekes, jelentős termékei is. Ilyen elsősorban az „Urania" (1828—1832) című almanach, amelynek szerkesztői Esztergomot irodalmi 285