Esztergom Évlapjai 1988

Ugrin Emese: Ipolyi Arnold szerepe és tevékenysége a magyar képzőművészeti életben a kiegyezés után

hogy: „. .. a gót a legkitűnőbb monumentális styl, melyben a műépítészet tökélyét és magaslatát elérte. De ennél fogva közönséges célokra nem alkalmas." (17.) Ipolyi tehát a monumentális középületek esetében elfogadhatónak, sőt követendőnek tartotta a gótika hagyományait, (tanúsítják ezt a Tudományos Akadémia székházáról vagy az Országházról folytatott viták) — azonban a kisebb jelentőségű épületek, lakóházak tervezéséhez elengedhetetlennek tartotta egy új formanyelv kialakítását. Hogy menynyire komolyan foglalkoztatta a népi elemek alkalmazása az építészetben, azt jól illusztrálja az is, hogy míg a Feszi Frigyes által tervezett Vigadó (1859—64) épülete a kortársakból élénk vitát és ellenszenvet váltott ki, — maga Henszlmann „stílustalansággal" vádolta — addig Ipolyi örömmel vette a népi ihletéseket is felkaroló új törekvést, és lelkesen vállalta magára a belső tér falképeinek ikonográfiái kidolgozását. A Than Mór által megfestett Tündér Ilona ciklus témáját tekintve ugyanolyan egyedülálló falképfestészetünk történetében mint maga az épület. (18.) Törekvésüket a „magyar, stílus" megteremtésére nem koronázta siker. A meg nem értés és a támadások Feszit visszavonulásra késztették. Ipolyi azonban céltudatosan folytatta munkáját, bár hasonló mitológiai témájú festői program kidolgozására többé nem vállalkozott. A Képzőművészeti Társulatban mondott beszédeiben azonban rendszeresen kitért a néphagyományok ismeretének fontosságára. E gondolat korszerűségét majd a századfordulón kibontakozó szeceszszió fogja igazolni, amikor éppen a népies elemek beépítése a művészetbe fogja biztosítani a magyar képző- és iparművészet számára az Európához való felzárkózást úgy, hogy eközben sajátos nemzeti jellegét is megőrizhesse. Bár a stílus vezető irányadó műfaja, — a művészettörténetben először — az iparművészet lett, az építészet a homlokzat ornamentális átírásával sikeresen zárkózott fel a művészet többi ágához. Monumentalitás hiányában azonban régi stílusszervező szerepét végérvényesen elvesztette. A kiegyezést követő esztendőben kiíobbanó, csaknem tíz éven át tartó gazdasági válság nem kis mértékben hátráltatta a magyar művészet kibontakozását. Csak 1878-tól indulnak meg azok a nagyarányú építkezéssek — elsősorban a fővárosban —, melyek a művészek foglalkoztatását elősegítették. A robbanásszerű fejlődés felkészületlenül érte a hazai művészeti szervezeteket. Ipolyi ebben az időben kerül a Képzőművészeti Társulat élére: csődtömeget és koncepció nélküli egyesületet kap kézhez. Kezdeti tevékenységét az adott helyzetben két szempont határozta meg: a társulat gazdasági ügyeinek rendezése és a művészek foglalkoztatása. E feladatok gyakorlati megvalósításában segítségére voltak azok a hivatalos szervek, melyeknek leghőbb vágyuk Budapest világvárossá való fejlesztése. Trefort Ágost vallás és közoktatásügyi miniszter személyében pedig nemcsak egy művészetpártoló politikust, hanem aktív segítőtársat is talált. A nemzeti öntudat, a gazdasági előrehaladás, a tudomány és művészet fejlődés elválaszthatatlanul forrt össze a kor gondolkodásában. Ez a szemlélet tette Ipolyit nemcsak tudóssá, hanem kultúrpolitikussá is. Világosan fejti ki e nézetet Trefort Ágost Ipolyihoz írt levele, melyet a „Művészi Ipar" című folyóirat alapításával kapcsolatban küldött. „E fo16