Esztergom Évlapjai 1988

Ugrin Emese: Ipolyi Arnold szerepe és tevékenysége a magyar képzőművészeti életben a kiegyezés után

hazafinak szent kötelessége e' remény, hogy valahára a' politikán kívül még a művészetet is becsülni, tisztelni, 's élvezni tanulandjuk, a' művészetet melly egykor, ha hazánkban termékeny földre találand, még politikai törekvésünket is örökíteni fogja." (7.) Henszlmann nemcsak a művészet célját és feladatát állította űj megvilágításba, hanem rámutatott annak társadalmi felelősségére is. Hatása a szabadságharc bukását követő évtizedekben vált igazán jelentőssé, amikor író — és költőtársaikhoz hasonlóan, a festők is erkölcsi kötelességüknek érezték a nemzet sorsának felvállalását s az elnyomatás éveiben a nemzeti öntudat ébrentartását. Míg Kazinczy a formai szépségért feláldozta, sőt feleslegesnek tartotta a művészet és az élet kapcsolatát — „faragott munkának csak ideálokat kell bírni s látni, vagy az ideálig emelt portrékat (8.) — addig a nemzeti romantika már egy elkötelezett művészet jegyeit mutatja. A műalkotás tartalma minden más szempontnál fontosabbá vált, gyakran a formai megoldások rovására. „A festészet erkölcsi tulajdonsága azonos a többi művészet erkölcsi tulajdonságával, azaz ember nevelő" — vallotta Székely Bertalan. Írásai nemcsak a művészi öntudat és elkötelezettség kifejezői, hanem rámutatnak arra is: milyen lélektani motívum határozza meg a kiegyezés utáni magyar festészet általános vonását: a szembefordulást minden modern irányzattal. Az a Székely Bertalan aki már fiatal éveiben, müncheni tanulmányai során foglalkozott az impresszionizmus új törekvéseivel, aki feljegyzéseiben élesen bírálta a hazai művészképzés hiányos és elavult módszereit, aki éles szemmel látta meg az okokat, amelyek miatt a magyar festészet lemarad a nemzetközi porondon, — életének második felében tudatosan fordít hátat mindennek, ami új, mert: „nemzeties, természetes produktumainkat tönkreteszi a külföldi utánzása". (9.) Az Európához való felzárkózást nem a külföldi irányzatokhoz való csatlakozásban, hanem éppen különbözőségünk hangsúlyozásában látta Ipolyi is. „Lássuk a nemzet-műveltség egész terét — a nyelvtől az iparig és művészetig: és látni fogjuk, mennyi használhatót és értékesíthetőt bírunk még ebben. Csak ezzel fog azután termékenyítőbben hatni ránk a külföldi műveltség magaslata is, ... de igyekezni kell azt a nemzeti hagyományok és aspiratiok keretében alkalmazni." (10.) Ipolyi tehát nem állt egyedül nézeteivel. Felfogásának, célkitűzéseinek előzményeit a reformkor törekvéseiben találjuk meg. Talán nem tűnik túlzásnak, ha munkásságának elméleti alapját nem a külföldi, német és francia romantika esztétáinak, hanem jó barátjának, Henszlmann Imrének művében és személyes hatásában keressük. Erre következtethetünk nem csupán életpályájából, hanem a képzőművészetek ügyében mondott beszédeiből is. Az Esztergomban, majd a Képzőművészeti Társulatban elhangzott program teljes egészében a henszlmanni irányelveket tükrözi. „Ha jelen kísérletem hazámban csak némi pártolásra is találna, ... nemleges utamat elhagyván, magára a' művészet történet-útjára térendek, később pedig javaslatomat is előadom, mikint lehessen jelen körülményeink között a' rajzoló-művészetek ébresztéséhez és elősegítéséhez fognunk" — ígérte Henszlmann a „Párhuzam" előszavában. Ám franciaországi emigrációjából hazatérvén, nem folytatta fiatalkori munkáját. 13