Esztergom évlapjai 1985 (Esztergom ipartörténete)

MÁSODIK RÉSZ - II. fejezet: A felszabadult esztergom első évtizede (1945-1956) - Azon helységek között, amelyeket „iparosodó városokká kell fejleszteni..." (1950-1956)

déglátó, szikvíz- és jéggyár (20 dolgozó), Víz- és csatornamű (30 dolgozó) stb. 3/b VAROSUNK MAGAN- ÉS SZÖVETKEZETI IPARA A 10-nél kevesebb munkást foglalkoztató kistőkés üzemek kiszorítása után, 1951 —1953-ban az egész országban, így városunkban is napirendre került a kisárutermelő kisiparosok szocialista útra vezetése, kisipari termelőszövetkezetekbe tömörítése. Sajnos, ezt a célkitűzést is a feszített ütemű iparosítás jegyében, a mezőgazdaság kollektivizálásához hasonló módon oldották meg. Gyakorlatilag a kisiparosok gazdasági (egyes esetekben politikai) eszközökkel való kiszorítása következett be; a kisipari termelőszövetkezetek egy részét adminisztratív eszközökkel, az önkéntesség elvének a megsértésével hozták létre. Esztergomban is olyan „eredményesen" hajtották végre a feladatot, hogy a felszabadulást közvetlenül követő évek 550-600 kisiparosából 1952 végére mindössze 146 maradt. Az ipari csoport vezetője mentegetőzik a Tanács V. B. előtt tartott beszámolójában, hogy azért nem volt megvalósítható ,,. . . a nagyobb mérvű szocialista szektorba állítás .. .", mert sok az idős mester (különösen a szabók, cipészek és csizmadiák között).

3

2 (A kiskereskedők „szocializálása is ilyen eredményes" volt: a 300-350 magánkereskedőből mindössze ketten (trafikosok) maradtak.) Városunkban 1952 végére hat kisipari termelőszövetkezet alakult meg: az Épületkarbantartó 52 taggal, a Faipari 12, a Ruházati 21, a Cipész 26, a Fodrász 28 és a Vasipari 22 taggal. (A Vasipari magába olvasztotta a már meglévő, cigányokból összeállott esztergom-tábori fúróés szegkovács szövetkezetet, a Cipész Ktsz. pedig egyesült a pilismaróti vegyes kisipari szövetkezettel. Fenti taglétszámuk így alakult ki.) A létrejött ktsz-ek taglétszáma (161 fő) alig haladta meg a megmaradt kisiparosokét (146 fő), ti. sok mester (pl. a fa- és a vasiparban) a szövetkezet helyett inkább gyárba ment dolgozni. A ktsz-ek kezdetben sok nehézséggel és problémával küzdöttek. A fodrász, a cipész és a ruházati szövetkezetnek pl. nem voltak akkora helyiségei, ahol nagyobb kollektívák együtt dolgozhattak volna, s a városi tanács - minden jóakarata mellett - alig tudott valamit segíteni. A másik 3 szövetkezet sem rrjindig rendelkezett a kollektív munka megszervezéséhez szükséges elegendő szerszámokkal, gépekkel, anyaggal. Az „összerázódás" is mindenütt lassan következett be, sok súrlódással és problémával járt. Az első években elmaradt az igért jövedelem is. A ktsz-ek fő feladata a lakosság és a közületek szolgáltatási igényeinek kielégítése, valamint speciális — a nagyüzemi termelésben meg nem oldható — áruk kis volumenű előállítása lett V 78