Esztergom évlapjai 1985 (Esztergom ipartörténete)

MÁSODIK RÉSZ - I. fejezet: Ezer esztendő öröksége - „Míg Esztergom panaszkodik és szaval, a többiek előre haladnak." (1848-1919)

Eléggé visszaszorultak az olyan régi iparok, mint a bőr-, a fonó-szövőés a fazekasipar. A vegyipart a szappangyár mellett a régi kékfestők (a Bayer-, a Matus-, a Farkas-család), valamint a kelmefestők és a vegytisztítók képviselik. A forradalom előtt létrejött nyomdaipar is korszerűsödött, s most két jelentős képviselője van: Buzárovits Gusztáv (alapítva 1853-ban) és Laiszky János (alapítva 1881-ben) nyomdája. A bemutatott ipari fejlődés gyakorlatilag Esztergom gazdasági fejlődését jelentette. Igaz, az ipari fejlődéssel lépést tartott a kereskedelem is, de az éppúgy hozzá idomult az ipari igényekhez, mint azt a pénzintézetek esetében láttuk. (A városban 164 kisebb-nagyobb üzlet volt, valamint számos piaci árus és állatkereskedő.) - A század elején még jelentős szőlő- és bortermelést az 1879. évi filloxéra-járvány szinte teljesen tönkretette, a mezőgazdaság előrehaladásáról, fejlődéséről pedig nem beszélhetünk. A legnagyobb földbirtokos, Esztergom városa (több mint 5000 katasztrális holddal rendelkezett) mezőgazdálkodást nem folytatott. Legelőit közlegelőként hasznosította, a réteket, és a szántóföldeket felparcellázta és haszonbérbe adta. A földhözragadt kisbérlők és a szegény agrárpolgárság a ,,ha nagyapámnak, apámnak jó volt így, nekem is jó" maradi elve alapján „gazdálkodott". A nagyon szűk közép- és gazdag paraszti réteg soraiban is elvétve akadt egy-két korszerűbb elveket valló gazda. Egyetlen, 300 holdas korszerű nagygazdaság alakult a század végén Kenyérmezőn. fgy Esztergomban ebben az időszakban már a mezőgazdasági termékekből jelentős behozatalra szorult. Esztergom felszabadulás előtti legtöbb krónikása idillikus képet fest erről a korszakról.. A „magyar Rómában olyan tartalmas, megértő társadalmi élet folyt, írja pl. Osváth, mint amilyen kevés magyar városban. Ez azért lehetett így, mert a város polgárai, elsősorban az iparosok és kereskedők „. . . sohasem keresték a feltűnést, és nem törekedtek közszereplésre, hanem dolgoztak. . .", és nemcsak létfenntartásukért, hanem önzetlenül, hogy „a köznek is haszna legyen . . .". A „mindenük" az otthonuk és a műhelyük volt, az adót hűségesen fizették, és a szellemi haladásra is törekedtek. A valóság nem ilyen egysíkú és nem ilyen szép. A kapitalista fejlődés Esztergomra ráerőszakolt útja nem konfliktusmentes. A versenyharcnak itt is vannak komoly vesztesei, s a lemaradókat a különböző társulatok, egyesületek segítő keze, ajándékai és lelki vigasztalásai csak ideig-óráig nyugtathatják. Túl a lassú differenciálódással szükségszerűen együttjáró egyéni és társadalmi problémákon, az első komolyabb robbanás mégsem a gazdaságban, hanem a közigazgatás területén következett be. A foko43