Esztergom évlapjai 1985 (Esztergom ipartörténete)
MÁSODIK RÉSZ - I. fejezet: Ezer esztendő öröksége - „A városi polgárság... vajmi keveset törődött a haladással, inkább élt puritán egyszerűségben" (1683-1848)
Természetesen kialakult nálunk is a tőkés ipar manufakturás bázisa, csak nagyon lassan és vontatottan (az 1840-es évek elején manufaktúráink száma még alig haladja meg a félezret). Ez a bázis meglehetősen gyenge is (a szabadságharc előtt az adózóknak csak 11%-a foglalkozik iparral, ugyanakkor Csehországban már 25%-a). Iparunk kapitalizálódása a XIX. század első évtizedeiben vesz nagyobb lendületet a külföldi, elsősorban az osztrák tőke beáramlásával; ekkor a manufaktúrák mellett mór számos gyárat is találunk. A négy testvérvárosban is csakhamar életre kelt a tradicionális ipar, s az iparűzők száma a XVIII. század folyamán mintegy megtízszereződött. Legkorábbi - nem biztos, hogy teljesen pontos - adataink 1715ből valók. Ezek szerint az akkori Esztergom vármegyében 103 iparost és kereskedőt találunk, s közülük 63 a királyi városban, 17 Szenttamáson, 16 Érsekvárosban élt, a további 7 a vármegye hét más helységében. 2 8 Száz esztendő múltán, 1823-ban 983 iparűzőt írtak össze a királyi városban, további 169-et testvérvárosaiban; a vármegye többi településén mindössze 166 iparos tevékenykedett. 2 9 Az esztergomi agglomeráció tehát a vizsgált időszakban is a vármegye ipari központja. A létszámában és jelentőségében gyorsan növekvő esztergomi agglomeráció kézműipara felújította, illetve létrehozta o céheket, megalkotta és bejegyeztette céhszabályait. A város történelmi és gazdasági fejlődésének sajátosságait figyelembe véve, a céhalakítási törekvések három nagyobb hulláma figyelhető meg. 3 0 Az első hullám a török alóli felszabadulást követő 1690-es évtizedre esik; első jele az élni akarásnak, a régi tradíciók feltámasztásának. (Az ekkor kiadott céhszabályzatok nyelve, amely kb. fele-fele arányban magyar, illetve német, tükrözi az új iparosság nemzetiségi összetételét.) Jó évtizednyi szünet után újabb céhalakítási hullám a XVIII. század második évtizedében jelentkezik, s összefüggésben van a békés korszak (a Rákóczi szabadságharc leverése utáni idők) beköszöntével, amikor az ipari fejlődés új lendületet vett. (Az ekkor született céhszabályzatok nyelve nagyobbik részében német, tekintettel a nagy létszámú új, német betelepülőre és a politikai viszonyokra.) A harmadik de most már lényegesen kisebb méretű hullámmal a XVIII. század végén és XIX. század elején találkozunk; okai egyrészt a konkurenciaharc éleződése, másrészt egyes új szakmák létrejötte. Azt is figyelembe kell vennünk, hogy ekkorra kimerültek a céhes kézműipar belső erőforrásai. S mert a külső körülmények (amelyeket később tárgyalunk) kedvezőtlenek városunkban, eluralkodik a befelé fordulás, a régihez való merev ragaszkodás. Az Esztergommal foglalkozó gazdaságtörténeti munkák legtöbbje csak a céhek gazdasági funkcióit elemzi, pedig - különösen a XVII-XVIII. század fordulóját és a XVIII. század első felét vizsgálva - nem hagyhatjuk figyelmen kívül azok politikai, ideológiai, erkölcsi szervező szerepét sem. Ne feledjük, hogy e szóban forgó évtizedek itt is, mint annyi 29
