Esztergom évlapjai 1985 (Esztergom ipartörténete)

NEGYEDIK RÉSZ - Pálmai László: A Labor Műszeripari Művek

2. A VIDÉKI IPARTELEPÍTÉS EREDMÉNYE A felszabadulás utáni államosítással új lehetőség teremtődött meg. Kialakult a gyári szervezet, az államosítás pedig egyet jelentett azzal is, hogy létrejön a stabil gyártási profil, és kialakítható a tervszerű gazdálkodás. A repülés szerelmesei ekkor már bizakodva tekintettek ismét a jövőbe. Nemhiába. Az államosítás után a főprofil a repülő­gépgyártás maradt, de mellette biztosítani kellett más gyártmányok előállítását is. A gyár nevéhez híven sportfelszereléseket gyártott még széles skálában, ezekre folyamatosan kapott megrendeléseket. A Kft. államosításával egyidőben ugyancsak államosították a Komáro­mi-féle fatelepet, amely 1952-ig a Komárom megyei Tatarozó Válla­lathoz tartozott, de ekkor a Sportárutermelő N. V.-hoz csatolták, s annak faüzeme lett. (A volt IV-es telep egy része, a mai TMK-műhely körzete.) A Sportárutermelő N. V. így négy telephelyből állt: - az l-es telep, amelynek bejárata a Rudas L. u. 44. alatt volt, - a ll-es telep, bejárata a Deák F. utcából nyílt, - a lll-as telep, az Esztergom-Dorog—Budapest műút mentén, - a IV-es telep, bejárata ugyancsak a Rudas L. u. 44. alatt volt. Államosításkor a gyár összes létszáma 226 fő, ebből 188 fő fizikai dol­gozó és 38 fő alkalmazotti beosztású. A gyári kollektíva az évek múlásával olyan alapos és komoly műszaki és gazdasági tapasztalatokra tett szert, amelyek lehetővé tették, hogy az országban először és az országban egyedül vállalkozhatott fém­konstrukciójú motoros repülőgépek javítására és újak gyártására. Esztergomban repülőgépgyár született. A dolgozók büszkék voltak gyárukra, termékeikre s elsősorban a repülőgépekre, amelyeket nagy szeretettel, gondossággal építettek, szereltek, és engedtek útjukra a felhők felé, mintha lelkük egy darabja volna. Az államosítást követő években a most már állami vállalat addig nem tapasztalt fejlődésnek indult. Igaz, ennek még csak kezdeti nyomai voltak tapasztalhatók 1949-ben, elsősorban azáltal, hogy a gyár lét­száma fokozatosan emelkedni kezdett. Ebben az évben a dolgozók összlétszáma elérte a 274 főt, folyó áron számolva a termelési érték 6 492 eFt-ra emelkedett. Mivel a váilalat adottságai és lehetőségei megjavultak, helyzete egyre szilárdabbá vált, felkészült a fémkonstrukciójú motoros repülőgépek nagyjavítására és új gépek gyártására. Népgazdasági jelentőségű volt ekkor a honi légierő iskolagépekkel való ellátása, amire csak a Sportárutermelő N. V. volt alkalmas. A feladat jelentőségét még az is aláhúzta, hogy hazai anyagok felhasználásával kellett megoldani Megkezdődött tehát a repülőgépek gyártásának előkészítése, a doku­mentáció feldolgozása, a műszaki, technikai feltételek biztosítása. Ezzel párhuzamosan a vállalat más korábbi termékei révén kapcso­latba került a mezőgazdasággal is. A nagyüzemi baromfitenyésztés­291

Next

/
Thumbnails
Contents