Esztergom évlapjai 1985 (Esztergom ipartörténete)
MÁSODIK RÉSZ - V. fejezet: Esztergom ipari város (1945-1982) - Összegzés
tek, így korszerűtlenek és állandó karbantartásuk jelentős összegeket emészt fel. A tantermek kb. 1/4-e még most is szükségtanterem. Az esztergomi középiskolák ellátottsága kb. a megyei átlagnak felel meg: az 1 osztályteremre jutó tanulók száma 24 (megyei városok átlaga 25), az egy tanerőre jutó tanulók száma 14 (megegyezik a megyei átlaggal). Viszont komoly gondokkal küzd a város legnagyobb gimnáziuma, a Dobó Katalin Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola. Az oktatást 3 épületben végzik, tantermeik egy része szükségtanterem. Jelentős fejlődést ért el és igen jó körülmények közé került az esztergomi Szakmunkásképző Intézet. 1972-ben vehették birtokukba új, 20 tantermes iskolájukat, amelyhez 120 férőhelyes tanműhely és (1974-től) 200 férőhelyes kollégium is kapcsolódik. [gy a megye 6 ilyen intézménye közül az esztergomi az egyik legjobb feltételekkel rendelkező iskola. At új szakmunkásképzőben kapott helyet - önálló igazgatás alatt - a kereskedelmi és vendéglátóipari szakmunkásképzés is. 4 4 ÖSSZEGEZÉS Áttekintve városunk infrastruktúráját, összefoglalólag megismételhetjük - most már több konkrét, de a nem teljes tényanyag birtokában -, hogy Esztergom valóban eléri a viszonylag fejlett szintet. Egyes mutatói jobbak a megyei és az országos átlagnál is, a többiek sem sokkal gyengébbek annál (kivéve lakásállománya életkorát). Tudnunk kell, hogy a szocializmusban nincs olyan közvetlen anyagi-pénzügyi kapcsolat város és gazdasága, város és ipara között, mint voh a kibontakozó, majd a kifejlett kapitalizmus időszakában. Akkor a város elsősorban a polgáraiból élt, eltekintve a kikönyörgött állami támogatásoktól, Esztergom esetében emellett az érseki építkezésektől, adományoktól. Minél tehetősebb polgársága és jól fejlett üzemei voltak egy városnak, annál gyorsabban haladhatott előre a városiasodásban. (Lásd Budapest fejlődését a XIX. század második felétől a felszabadulásig.) Most a településfejlesztés a termelőerők tervszerű, viszonylag egyenletes elosztását célzó központi koncepciók szerint történik. Itt az állami iparvállalatok ún. községfejlesztési hozzájárulásai is a központi pénzalapba (az állami költségvetésbe) folynak be. Onnan - a népgazdasági tervfeladatok szerint - jutnak vissza a megyei tanácsokon keresztül az egyes településekre, városokba. (Ilyen címeken, mint közvetlen állami hozzájárulások vagy ún. megosztott források.) Igy a helyi (városi) tanács közvetlen, saját bevétele a helyi költségvetési intézmények bevételeiből, a lakossági adókból és illetékekből, a helyi, tanácsi vállalatok, kisipari és fogyasztási-értékesítési szövetkezetek, valamint a mezőgazdasági termelőszövetkezetek befizetéseiből tevődik össze. Ez a saját bevétel a városokban felhasznált, befektetett összegeknek csaJc kis hányadát teszi ki. Viszont csak központi irányítással valósulhatott meg az a nagyarányú település- (és ezen belül a város-) fejlesztés, amelynek a felszabadulás óta tanúi lehetünk (új, szocialista városok születése, a kiemelt városok és megyeszékhelyek fejlesztése, az elmaradott vidékek felzárkóztatása stb.). - A helyi (városi) tanácsok a kapott központi támogatásokból „cserében" megteremtik a területükön lévő állami (és megyei) intézmények, ipari, keres246
