Esztergom Évlapjai 1983
Dr. Bodri Ferenc: Események, kapcsolatok Babits esztergomi életéből (1926—1941)
egy újabb tagválasztó közgyűlés, amelynek egyik eredményeként az esztendő pünkösdjének hétfőjére ígérik a második „Balassa-ünnepélyt". A helyi lapok május 20-i számaiban bejelentik Babits előadását Balassáról, ezen a frissen felszentelt hercegprímás, Serédi Jusztinián jelenlétét; de a tavasz végére tervezett díszközgyűlés — feltehetően az elfoglaltságok, Babits gyengélkedése miatt — a tél elejére maradt. Bár az is lehet, hogy utóbb a két év előtti díszközgyűlés dátumára emlékezőn módosították a dátumot. A novemberi esten Bányai Kornél bevezetővel, az előadók Bányai-versekkel szerepeltek, Rosta József egy novelláját olvasta fel. De izgalmat az est végére ismét csak Féja Géza hozott: A magyar irodalmi konzervativizmus kritikája címmel tartott egy nem kicsiny vitát robbantó előadást. Babits egy hónap múlva következő szereplését mintegy ez a vita vezette be, élénken figyeltek hát a hívek és ellenlábasok: Esztergomban eddig „az irodalmi konzervativizmus Balassa-képe" volt divatos. Mindkét csoport tehát (a „konzervatívok" illetve a „kritikusok") Babits feleletére várt. Ez végül is az 1928. december 9-i irodalmi délutánon, a bencés gimnázium dísztermében hangzott el, amikor Babits megtartotta felolvasását Balassa Bálintról. Ez a székfoglaló első hivatalos esztergomi szereplése lett. (Az előbbiek során vele együtt beharangozott Serédi hercegprímás ekkor sem jelent meg. Ugyanígy hiába igéri — már december 2-ára — Zsolt Nándor hegedűművész, főiskolai tanár, a „társaság dísztagja" és Závodszky Zoltán operaénekes részvételét nagy hírrel Vécs Ottó hírlapíró az Esztergom november 7-i számának címoldalán. „Friss életet kezd a Balassa Bálint Irodalmi és Művészeti Társaság" — írja Vécs már hosszú cikkének címében is — a Balassa-ünnepély után „egy szép gyermekestély" megtartását, majd erdélyi írók szereplését ígéri, utánuk újabb Balassa-bált —, de úgy tűnik, a kezdeti lelkesedés közben kissé alábbhagyott. A „friss élethez" friss vér szükségeltetik (tiszteletbeli és dísztagok), bár lehet, a Társaság csupán „kitekintésre" határozta el magát. A Balassa-ünnepélyen „a kellemetlenül esős idő ellenére" szép számú közönség jelent meg vasárnap délután, a világi és egyházi hatalmasságok nevét és címét boldogan sorolja a beszámoló elején az Esztergom december 12-i száma, a lényeglátó ismertetés feltehetően a főszerkesztő Homor Imre és főmunkatársa, Vécs Oltó együttes munkája lehet. Az ígért és vart előadók közül csupán Báthy Annié operaénekes érkezett ide Babits társaként — az est legvégén szerepelt: Erkel „La Grange-áriáját", majd régi virágénekeket adott elő, ráadásként Tosca imáját a lelkes ünneplők előtt. Bevezetőt Lepold Antal, az elnök tartott: „egykorú adatok alapján" Balassa Bálint életének utolsó két, — Esztergomban töltött — hetéről számolt be, azaz a katonaköltő halálának körülményeiről, majd Balassa Dobó Krisztinával kötött házassága körüli egyházjogi bonyodalmakról (a férj református volt, a házasság akár „meg nem kötöttnek" tekinthető!), az esküvőt követő szentszéki perről. Ez az előadás — úgy tűnik — a „Balassa-mosdatás" szép fejezete, jó lenne ismerni teljesebb szövegét. „ ... az esztergomi szentszék döntése 82