Esztergom Évlapjai 1983

Nagyfalusi Tibor: „Műhelyből — emlékhely". Babits és esztergomi házának válságos évei, 1933—1901.

ságot alapítottak, amely gyűjti a Babits-emlékeket és azokból a múzeumban Babits-emlékszobát akarnak berendezni. Esztergomban az egyik kultúrotthont nevezték el a költőről és a városi tanácsnak az a terve, hogy tavaszra helyrehozatja az előheoni Babits-házat és azt kis alkotóháznak rendezik be írók, festők, művészek számára"'. (126. — Kiemelés tőlem: N. T.) Mindebből — ekkor — csak annyi a tény, hogy az esztergomi un. 1V1ÉMOSZ kultúrotthont valóban elnevezték Babitsról. A publikáció többi hírét illetően Bucholz ez év február—márciusi két cikke — és a rákövetkező hallgatás —- pontosabban jelzi a valóságos helyzetet: mind a fennállót, mind pedig a várhatót. Simándi félreinformáltsága már csak azért is különös, mert a Városi Könyvtár 1958. évi jelentéséből tudjuk, hogy az év folyamán személyesen is megfordult Esztergomban, sőt előadást tartott, mégpedig olyan témáról (írók Esztergomban a két háború között), amely az „esztergomi" Babitsot is magában foglalja. Simándi cikke az Élet és Irodalomban ugyanazon a napon jelenik meg — december 12-én —, amelyen Esztergomban „Babits irodalmi emlékestet" tartanak. (Valószínűleg az elsőt azóta, hoffy 1941—42-ben Simándi olv kitartóan — s oly hiába — sürgette lapja hasábjain. Az egykori szerkesztő, aki e mostani esten feltételezhetően ott van a közönség soraiban, megelégedetten — s némi szarkazmussal — nyugtázhatja, hogy az idő, ha 17 évnyi lassúsággal is, de nekik dolgozott. . .) Az est rendezője a TIT „Városi Osztályának Elnöksége", de az előadót, Benedek Marcell, „író és esztétikust" — az említett évi jelentés tanúsága szerint — ismét a könyvtár kérte fel. (127) A meghívó „műsort és könyvvásárt" is ígér; ez utóbbin már árusíthatták az 1957-ben újra meginduló Babits-kiadás első darabjait: a Kártyavár és a Gólyakalifa c. regényeket (egy kötetben), Az európai irodalom történetét és a Drámafordításokat. Az országos újjászületésnek ez a leginkább alapvető ténye, (ha a versek új kiadására még egy évig várni is kell): — az esztergominak pedig az, hogy Babits „közérdekűségét" az irodalmi est helyszíne — a „Tanácsháza díszterme" — hangsúlyozza. Babits tehát 1958 végén beköltözhet a városházára; ám saját házába még a következő év tavaszán sem, amikorra ezt Simándi „hírelte". A végleges kibontakozásnak ezt a „rövidlátó" optimizmusát még meg lehetne magyarázni: a helyi informátorok is bizakodhattak a lakásügyben működő jogi gépezet gyorsabb fordulatában. Arra viszont, hogy Simándi miért csak alkotóházról tud, az emlékmúzeum (vagy legalább emlékszoba) tervét egy szóval sem említve: — nem tudunk más magyarázatot az újságírói feledékenységen vagy „félrehalláson" kívül. Az irodalmi emlékmúzeum státusza ugyanis Zolnay első publikációjától kezdve mindvégig a villa közérdekű hasznosításának alapelemét jelentette. Az egyetemes jellegű helytörténeti irodalmi múzeum terve időközben valóban módosult; 1958 február elején a megyei sajtóban (Bucholz első cikkében) feltűnik az alkotóház gondolata is. „Az esztergomi műemlékvédelmi bizottságnak az az elképzelése és javaslata" — írta Bucholz —, hogy a házban egy szoba-konyhás gondnoki lakást, az irodalmi emlékmúzeumot — egy Babits-emlékszobával — alakítanának ki, „egy-két szobát 63