Esztergom Évlapjai 1983

Dr. Vass Előd: Esztergom felszabadulása a török alól 1683-ban

ket tehát mintegy előre meghóditottnak tekintették. A fenti idézett jelentés szerint a Dunától északra eső 80 falu volt az a „hódolt terület", ahonnan a lakosság Esztergomba járt be vármunkát végezni és korábbi szokásához híven — piacozni. Valószínű azonban, hogy ez a 80 falura kiterjedő „hódolt terület" tágabb lehetett a magyar gazdasági élet békés viszonyai közt kialakult piaci körzetnél. Ez a gyanúnk a török berendezkedés ismert hagyományán alapszik."' Az Oszmán—Török Birodalom klasszikus kormányzási rendszerét, amelyet a törökök Esztergomban is bevezettek, a katonai és polgári igazgatás egysége határozta meg. Az igazgatás területegységei a vilayet-szandzsák-nahije szervezetek voltak. Esztergom 1543-ban a budai tartomány (vilayet) esztergomi szandzsákjának székhelye lett, s így egyszersmind saját szandzsákjának egyik néhijéja (a. m. török járás) is. A török hódítás klasszikus korában az 1300—1600 közötti időszakban hagyományossá vált, hogy mindig egy határszéli, fontos stratégiai ponton levő ellenséges várost jelöltek ki valamilyen török székhelynek, és a piaci körzetébe tartozó falvakat pedig igazgatási területegységnek számították, ahonnan az adókat már a város elfoglalása előtt is — sokszor évtizedeken át — behajtották. Amikor aztán a város az övék lett, az új török helyőrség tagjainak javadalom-birtokként ismét a még ellenséges területen lévő falvak adóit juttatták, amelyeket fegyveres erővel kellett beszedni. A „gazdasagi érdekeltséggel" ösztönzött fokozatos katonai előnyomulásnak e módszerét alkalmazták a törökök Esztergomból kiindulva is: az esztergomi szandzsák területéhez tehát a korábbi piaci körzeten kívüli helységeket is csatolhattak, főként a Dunától északra eső falvak közül.

6 Az esztergomi törökség túlnyomó többségét itt szolgáló katonák tették ki. Közülük csekély számukhoz képest nagy befolyással azok rendelkeztek, akik a szandzsákbég udvarához, illetve szpáhi lovas hadtestéhez tartoztak. Ezek a zeamet-, vagy tímár-javadalmak birtokosai voltak, s — különösen a 17. században — már „török földesúrként" emlegettek őket.

7 A javadalombirtokok adóival, a paraszti adójárulékokkal rendelkező hász-birtokos esztergomi szandzsákbég, a zeamet- és tímár-birtokok javadalmait, esetenként több falu felosztott adójárulékát élvező szpáhi — mindezek fejében köteles volt hadbavonulni és meghatározott számú katonát állítani. Az esztergomi szandzsákbégek hászjavadalombirtokuk minden 5000 török akcsés, a zeamet- és a tímár-javadalombirtokos szpáhi minden 3—4000 akcsés részlete után egy-egy dzsebellüt, vagy másként tímárkatonát (merd-timar) tartozott kiállítani.

8 Az esztergomi szandzsák 1673/74. évi tímár-defterében felsorolt adatokból így kiszámítható, hogy Esztergomban ebben az évben a szandzsákbég mintegy 34 katonát, az alajbég mintegy 5-öt, s nyolc zeamet birtokos összesen mintegy 60 katonát tartott el saját javadalmából. A szandzsák tímár-javadalombirtokos szpáhijai pedig kb. 100 fős lovas egységet állítottak ki. Tehát az esztergomi szandzsák — régibb nevén „hűbéres" — lovassága 1673'74-ben mintegy 200 fő körül mozgott.

9 Ezek szinte valamennyien a szandzsák székhelyén, Esztergomban éltek. A török katonaság másik részét számban jóval nagyobb, de nem ennyire jelentős befolyású zsoldos katonák jelentették. Róluk a töredékesen fennmaradt zsoldjegyzékek (mevadzsib defterleri) adnak számot. Az esztergomi zsoldos katonák egyik legkorábbi zsoldjegyzéke az 1543. nov. 29. és 422