Esztergom Évlapjai 1983

Gyárfásné Kincses Edit: Csepreghy Ferenc drámaírói pályakezdése — Munkásművelődés egyleti színjátszás Esztergomban 1855—1865.

Csepreghy irodalmi munkássága nem a politikai költészet irányába fej­lődik tovább, ennek okai egyrészt az író egyéni sorsában, másrészt tör­ténelmünk akkori sajátosságaiban keresendők. Magánéletében döntő fordulatot jelentett, hogy 1872-ben feleségül vet­te Rákosi Jenő húgát, Idát, ilymódon Rákosi karrierje Csepreghy pályá­jára is hatott. Rákosi Jenő 1875-től az akkor megalakult Népszínház­nak igazgatója — Csepreghy pedig titkára és legkedveltebb háziszerző­je lett. Az új színház létrejöttével most már két állandó magyarnyelvű színház is terjesztette a fővárosban a kultúrát. A két színház között te­matikai-műfaji specializálódás ment végbe: a Nemzeti Színház a nép­színművet mintegy átadta a Népszínháznak. Ez — az akkor még haladó tendenciákat hordozó — színpadi műfaj óriási érdemeket mondhat ma­gáénak a nagyszámban németnyelvű közönség megmagyarosítása és az új közönség színházba vonzása terén. Kézenfekvő, hogy Csepreghy is a népszínmű irányát követte, s darabjai társadalmi jelentősége. — óriási. Miért érdemes figyelmünkre Csepreghy pályaindítása? Elsősorban azért, mert a hazai munkásmozgalom korai szakaszának küz­delmeire, problémáira vet fényt. Sokmindent elárul a munkásművelő­dés korai időszakáról. Ezen belül mód nyílt arra, hogy Esztergom kultu­rális életét a múlt század ötvenes-hatvanas éveiben jobban megismer­jük, eddig homályban maradt vonásait föltárjuk. Másrészt, a mai Ko­márom megyére oly jellemző munkás-színjátszás kezdeti hagyományait is Csepreghy Ferenc fiatalkorához, esztergomi indíttatásához kapcsolód­nak. Csepreghy drámái, különösen népszínművei kétségtelenül jelentős ha­tással voltak a tömegek szellemi- és ízlésvilágára. Sokan az ő művein keresztül ismerkedtek meg a színházzal. Nem véletlen, hogy mind a Pi­ros bugyellárisból, mind a Sárga csikóból néma, — majd húsz évvel ké­sőbb hangosfilmet készítettek. A Piros bugyellárist 1976-ban felújította a kaposvári Csiky Gergely Színház. Talán még ennél is jobban mutatja e művek hatását az a tény, hogy az amatőrök, a vidéki és az üzemi színjátszócsoportok szinte napjainkig ját­szották Csepreghy darabjait. 351

Next

/
Thumbnails
Contents