Esztergom Évlapjai 1983
Nagyfalusi Tibor: „Őrök megújulás..." Beszélgetések Kollányi Ágostonnal — életútjáról, s a belé torkolló esztergomi ösvényekről
— Rögtön szobrászattal kezdted? Festeni nem festettél? — Nemigen. Valamit festegettem, de az nem ment. .. Egyébként nagyon-nagyon keveset mintáztam, inkább csak faragtam. Nem is emlékszem, hogy agyagban valami komolyabbat csináltam volna. Az anyaggal való munka volt az, ami nagyon ízlett nekem, s leginkább a fa természetében való elmélyülés. — Ez a fotóra került szobrod is megvan még? — Ez történetesen megvan. — A tulajdonodban? — Igen, de nagyon sanyarú sors jutott neki, mert egyszer elkezdtem átfaragni a felületét, aztán abbahagytam. Szóval így maradt meg: újrakezdve és befejezetlenül. . . — Nem volt valaki, aki ebben az irányban bátorított volna? — A képzőművészet, a szobrászat felé? . .. Nem. Nem is kerestem ilyet. Semmi ambícióm nem volt, hogy mutogassam ezeket a dolgaimat. Ez a szobor, amit nálam látsz, sohasem került ki a lakásból. . . Esztergomban e téren Einczinger Sándornak köszönhetek sokat. Kiváló embere volt a városnak, nemcsak a legjobb sütöde tulajdonosaként, hanem művészetpártolóként is híres. Sőt, ő maga is szobrászkodott időnként: szenvedélye volt a fa, remek dolgokat hozott ki belőle. És milyen gyönyörű anyagai voltak! Hálával gondolok rá, mert .ezekből nekem is jutott: egypárszor nála faragtam én is. — Einczinger Sándor testvére, Ferenc, a helyi takarékpénztár egyik vezetője, akinek a könyvtárában modem olvasmányokat találtál a magad számára — jónevű festőművész volt: képei Pestre, a Tamás Galéria kiállításaira is bejutottak. Mint a Balassa Bálint Társaság egyik vezéregyénisége, több helyi képzőművészeti kiállítást szervezett és rendezett. Az ő támogatását, e kiállítások nyilvánosságát sem vetted igénybe? — Soha nem .. . Mondom, nem voltak ilyen vágyaim. Mérlegre tettem „műveimet", és a rönk súlyától eltekintve könnyűnek találtam őket. . . Jó passzió, jó játék volt ez a szobrászkodás a számomra, semmi több. — Visszatérve ennek a fényképnek a keletkezésére: készítőjével, Martsa Alajossal a közös érdeklődés hozott össze a képzőművészet, netán a fotóművészet iránt? Esetleg te magad is fotóztál már ekkor? — Fényképeztem, mint bárki olyan, aki kissé igényesebben próbálja szeme előtt tartani a masinát, de a fotózást nem éreztem — hogy ezt a nagyképű szót használjam — kifejezési formámnak . . . Marisához valóban mint nagyszerű fotóshoz kezdtem az egyetem után haza-hazalátogatva járogatni, diskurzusaink java a képzőművészet és a fotózás körül forgott; de már akkor megvolt körülötte az a sajátos atmoszféra, amivel kevés ember dicsekedhet, ami személyiségét a közös témákon túl is vonzóvá tette. Egyszerűen: elkerülhetetlenül természetes volt, hogy ne kerüljük el, hogy bejárjunk hozzá, „bekocogjunk" műhelyébe vagy laká132