Esztergom Évlapjai 1983

Nagyfalusi Tibor: „Műhelyből — emlékhely". Babits és esztergomi házának válságos évei, 1933—1901.

Szabad Nép-ulód Népszabadságot, pillantásom rögtön egy halálhírre esett: a Szabó Lőrincére. Tőle még akkor is alig-alig olvastam valamit, még a versei közül is csak nagyon keveset. Honnan ismertem volna gyönyörű — némileg szintén „tékozló" lelkifurdalással írt — tanulmányát a költő Babitsról, amely az 1941-ps Babits Emlékkönyv élén jelent meg (az Emlékkönyv létezéséről sem hallottam még), zárásul ezzel a kérdéssorozattal: „Századszor, ezredszer lapozom az Összes Verseket, hátra, előre. Mindenütt élet, élet. Nem teljes élet, de igazi és mélységes . . . S hirtelen az utókor jut eszembe és az olvasók. Fog ez kelleni? Kinek? Es hogyan? Méltó helyére sohse kerülhet ki a világba. Az utókor ítélete nemcsak a megítéltre jellemző. Mindenesetre mindig lesznek, s hiszem, hogy mindig többen lesznek, akik tudni fogják, hogy ki volt Babits, és mit adott nekünk." En — mi — még mindig nem tudtuk. A (Babits szavával) „mű-város" értékei között turistáskodván, nem éreztem magamon, „hogy szeme van az Előhegynek" . . . Igaz, ez a szem újra még föl sem nyílt akkor. A Vaskapuba természetesen fölmentünk; az Előhegyre nem, hiszen — ha egyáltalán beengednek a lakók — nem lett volna mibe bemenni. .. Nem volt ott emlékhely, csak emlékek kihűlt (hűlő?) helye . . . Akkor még erről sem tudtam többet, mint amit vezetőnk mondott, hogy van itt valahol egy ház, amelyhez köze volt Babitsnak. Műveiből a következő egy-két egyetemi év ugyan már többet is elolvastatott, sőt, néhány — első meg második kiadású — könyvére is szert tettem. Két első verseskötete: a Levelek írisz koszorújából és a „Herce°\ hátha megjön a tél is", meg az írás és olvasás címen válogatott tanulmányai — antikváriumi böngészések „hozadékaként", ezek lettek a legelső saját tulajdonú Babits-könyveim. A ..könyvek sorsa": a mi sorsunk. Megítélésük — elhallgattatásuk, temettetésük és feltámasztásuk — az utókorra is jellemző . . . Én az én nemzedékemet jelentő ifjú olvasók — előbb olvastuk a Tékozló országot, mint Babits Fekete országát. Előbb vettük meg a fiatal Juhász Ferenc A tenyészet országa címen nagy, vaskos kötetben összegyűjtött verseit, mint a Babitsét. Előbb vettük, mert előbb vehettük meg: 1957 kora tavaszán napok alatt szétkapkodtuk. Babits műveinek kétkötetes válogatása — egyik kötetében a versekkel — csak két év múlva jelent meg. Számomra azonban — Kosztolányi, Juhász Ferenc, József Attila-élményemhez képest — a babitsi mű még mindig nem volt „igazi és mélységes élet". Összegyűjtött verseinek csak a következő — az 1957-ben megindított életmű-sorozat részeként megjelent — kiadását vettem meg. Ez abban az évben — 1961-ben — került a könyvesboltokba, amikor én Esztergomba. Valószínűleg az egyik legelső könyvem, amit már itt vásároltam. (A ház, ahol albérleti szobát kaptam, majdnem szemben volt a könyvesbolttal, három háznyira a városi könyvtártól. Ablakom arra a kereszteződésre nézett, ahol a város főútját átszeli az Arany János utca, hogy a nyaralóhoz vezető Babits utcában folytatódjék.) Ügy tíz nappal az emlékmúzeum avatása után érkeztem meg Esztergomba; hamarosan — talán egy-két hét múlva — felkaptattam az Előhegyre. 12