Esztergom Évlapjai 1983

Zsalus-Zajovits Ferenc: A második Babits emlékkönyv sorsa, avagy egy igaz vállalkozás fiaskója

Kunszery Gyula szabad kezet ad a mar korábban is megfogalmazott, s a babitsi szellemhez kötődő írásainak szabadon történő felhasználásához. Lukács György finom elhárítása egyértelmű: ő már írt Babitsról, az ,.írástudók felelőssége" című kötetében. Ha az megfelel közölhetik a szerkesztők, de újabbat nem tud adni. Nagyon leköti egyéb munkája. Németh László két levelében is érinti Dévényi Iván kérését. Az 1961, március 10-i keletű levelében lehangoló jelenségeket, s a témától eltérítő eseteket jelez. Hozzájárult az emlékek elhomályosodásához (tudniillik Babitsról), hogy „rossz emlékek is keveredtek az előhegyi nyárba." Babits Mihállyal éppen ott szakadt meg a kapcsolata. S az érzékeny Németh László másik levelében saját maga, mint támadási célpont kálváriájának stációit idézi, már teljesen feledve a Babits iránti gesztust, melyre felkérték. Oltványi Imre szinte mentegetődzik és valamiféle olyan kondícióhoz köti a tanulmánykészítést, hogy erre Dévényi Ivántól instrukciókat, sőt előzőleg megjelent írásokat is kaphasson. Remenyik Zsigmond háromszor ír az ügyben. Azt ígéri, azon lesz, hogy „egy-ket oldalnyi terjedelemben megemlékezzen Babitsról." Mondja is, hogy ez mindig szívügye volt. A második levélben már a küldött írást jelenti be, melyet mellékletként csatol. A harmadik levél már sürgető: a Babits emlékkönyvet még hivatalos irodalmi körök ellenére is feltétlenül meg kell jelentetni. (Ö maga súlyos betegséggel vívódik már ekkor.) Rónai György (mint általában mások is) Dévényivel folyamatos levelezésben áll, s egy új írás helyett — mert bevallja, hogy a korábbi felkérést elfelejtette, -— egy régebbi esszéjét ajánlja fel; toleráns mozdulattal mintegy legyintve: „ha nem felel meg a mércéteknek el is dobhatjátok". S ezután következik a megrázó jelentés Babits betegágya mellől, a magára hagyott, a nemlét küszöbén vergődő emberről. Akit otthagytak, s felesége, Török Sophie is kirándulni ment az Adriára, valami szép hivatalnoknővel . . . Sík Sándor röviden válaszol, s örömmel küldi el írását Babitsról. Szilasi Vilmos az akkor már phiadelphiai egyetemen tanító professzor, majd később a svájci katedrára kerülő egyetemi tanár az egyértelmű lelkesedés, a teljes odaadás zsongásában ígéri tanulmányát; magasságos szférákba emelve Babitsot, aki „mindent összevetve az elmúlt fél évszázad legnagyobb költője az egész világot beleértve", amint lelkesedése diktálja Szilasi tollába. Tersánszky Józsi Jenő ígéretesen, de a Kis Újságban már korábban megírt tárcáit idézve, illetve azokat ajánlva utal rá, hogy Babits emlékkönyvben ö is részt akar venni. Külön kézzel irt verset is küld Dévényinek, bevallva azonban, hogy ezt még 1923-ban írta Babits Mihályhoz. Ezt követi Tüskés Tibor levél-sorozata. Valóban sorozat. Tüskés levelezését dolgozatunk második részében külön elemezzük, minthogy e levelezés fokról-fokra, lépésről-lépésre sz:

j.m102