Esztergom Évlapjai 1981

Dr. Bárdos István: Az esztergomi Balassa Bálint Társaság működése. 1926—1946.

„Nem tartozott a hangoskodók közé, félretolták hát, nem vettek róla tudomást, noha költői jelentősége vitathatatlan. Osvát rajongott érte, Schöpflin is elismerte. Felháborodtak, amidőn a Stádium kiadásában megjelent Magyar Irodalmi Lexikonból kifelejtették Pintér Jenőék."

2 Ezekben az években ütött tanyát az előhegyi nyári lakban Babits Mihály, aki Féja Gézához és Bányai Kornélhoz hasonlóan arra is vállalkozott, hogy összeköttetést teremtsen az esztergomi és az országos irodalmi élet között. Ezek a személyiségek jelenlétükkel s tanácsaikkal segíteni tudták az olyan helyi írók és poéták törekvéseit, mint Asbóth Károly, Homor Imre, Rosta József, vagy Walter Margit. A helybéli képzőművészek összeköttetései ez idő tájt az Esztergomból elszármazott Kárpáti Aurél, Gróh István, valamint a várossal más okokból kapcsolatot tartó Gerevich Tibor, Jaschik Álmos és Lyka Károly körén keresztül vezettek a hivatalosan támogatott művészeti szervezetekhez. Helyi és regionális viszonylatban jelentős tekintélynek örvendett Bajor Ágoston, Einczinger Ferenc, Hellebrand Béla, Holló Kornél, Pirchala Imre, Tipari Dezső, ifj. Vitái István. E festők és szobrászok működését és törekvéseit az előbb említett személyeken kívül azok is befolyásolták, akiket ebben az időben a szaporodó egyházi megrendelések katolikus művészként a primáciához kötöttek. Közöttük találjuk Kontuly Bélát és Szabó Istvánt, akik az esztergomi Fusch Hajnalkával együtt a Belvárosi Templom mennyezetfreskóit készítették, Németh Gábort a Vízivárosi Templom, a Szeminárium és a Főszékesegyházi Könyvtár freskóinak festőjét, s Királyfalvi Kraft Károlyt, a Bencés Gimnázium freskóinak alkotóját. A festészet, a szobrászat fejlődése itt alapvetően függött az egyetlen számbajöhető komoly mecénástól: a főpapságtól, s annak többnyire konzervatív ízlésétől, mely elvetette az izmusokat, s igényelte a tájképeket, csendéleteket. Nem csodálható hát, hogy a mégoly szelíd kísérletek is csak nehezen tudtak betörni annak a városnak a művészeti életébe, ahol — mint Lyka Károly találóan megállapította —: „Minden a múlté, a múlt csinálta, a jelen gondos keze ápolja, gyűjti, megtartja. De múlttá kellett válnia, hogy a jelent érdekelje, ötven év múlva mindaz a művészet, ami rrost él, dolgozik, alkot, múlttá válik. Ha majd akkor a templomok gondozóitól, a gyűjtemények őreitől az érdeklődő kritikus utódom megkérdi, hol vannak a művészi alkotások, amelyek például a XX. század első emberöltőjét jellemzik, vajon milyen választ fognak adni? Hogy akkor nem volt művészet? ... Dehát éppen a jelenen múlik a múlt.. ."

3 A képzőművészet mellett talán a zene az, ami a művészetek közül leginkább kötődik az egyházhoz. Ebből következik, hogy Esztergomban a húszas évekre több zenekar és énekkar alakult ki. Ezek részben az egyházi szertartásoknál működtek közre, részben pedig világi feladatokat láttak el. Ez idő tájt az oktatási intézmények zenekarain kívül az 1920-ban alakult „Polgári Fúvós Zenekar", az 1916-ban Bánáti Buchner Antal által alapított Zeneegylet, a Hajnali Kálmán vezette Turista Dalárda, s az Ammer József vezette legényegyleti dalárda fejtett ki figyelemre méltó tevékenységet. A zenei élet helyi irányítóinak kapcsolatai a Budapest Filharmonikusokhoz, az Operához és id. Zsolt Nándor családi kapcsolatain keresztül a Zeneakadémiához kötődtek. 1926-