Esztergom Évlapjai 1979
Baják István: 60 éves a SZIM Esztergomi Marógépgyára
A fokozatos fejlődés ellenére is tökeszegény maradt a gyár és úgy látszott, hogy nem képes átvészelni a kibontakozó gazdasági válságot. A gyár kölcsönforrásai kimerültek. A gyár széleskörű vezérképviseleti vállalkozása során szoros kapcsolatba került a londoni John Fowler Co. céggel gőzekék, útépítőgépek, stk. értékesítésére. Ez a vállalat, ismerve a magyar gyár termelőképességét és rugalmas alkalmazkodását a viszonyokhoz, vállalkozott anyagi helyzetének megerősítéséhez. Fellendülést és biztosnak ígérkező hasznot vártak, amiben közrejátszott az is, hogy a magyar tulajdonosok részéről megtévesztő tájékoztatást és ígéretet kaptak. Feltehetően 1930-ban hozták létre a „Fowler — Petz Gépgyár és Vasöntöde RT"-t. A ma embere nem ismeri és számára érthetetlen a tőkés kapcsolatok érdekazonosságának vagy ellentétének szövevénye. Ezért valószínűen sohasem lesz feltárható, mi volt az igazi indíték arra, hogy a Fowler cég a közös vállalkozásból 1932. augusztusában kilépett. Lemondott 387 ezer pengő követelésről, cserébe bizonytalan kintlévőségek behajtási jogát tartotta fenn az előbbi összeg töredék-értékében. Valószínűen megrendült a bizalom, nem hitt az ígért fellendülésben, inkább vesztesen lépett ki, mintsem esetleg általános csőd esetén nagyobb kár érje. A személyes kapcsolatok is megromlottak, mert a korábbi jelentős forgalmú vezérképviseleti szerződést is felmondta. Végeredményben az angol kapcsolatból a Petz cég megerősödve került ki, megmunkáló gépállománya számottevően bővült, tőkés pozíciói megerősödtek, újra felvették a „Petz Testvérek Gépgyár és Vasöntöde RT" nevet. 1932-től fellendült a gyár. Ebben az időben már mintegy 120 dolgozót foglalkoztattak. Pontossági gyors esztergapad 96