Esztergom Évlapjai 1979

Dr. Szállási Árpád: Adalékok Esztergom XIX. századi egészségügyéhez

nek egyetlen esztergomi résztvevője volt Rumy Károly György, aki archeológiai és botanikai előadásokat tartott. 1863-ban alakult a „Városi kisded-óvó" társulat, fővédnöke az igazán nem szűkmarkú Simor János prímás, orvosai: Feichtinger Sándor és Hübschl Antal. Mindenképpen szociális szervezetnek tekinthető, miként az 1882-ben életre hívott Vörös-kereszt, Lipthay János és Mátray Ferenc orvosok részvételével. A lakosság növekedése folytán a kórházzá előléptetett aggok épülete egyre szűkebbnek bizonyult. A nagy mecénás Simor János 1885-ben Szentgyörgymezőn 60 személyt befogadó új kórházat alapított. Korszerű terv szerint építették, szobái tágasak, minden ágy mellett szekrény, középen asztal. A kórházhoz szép gyümölcsöskert tartozott, sétányokkal és pihenésre szolgáló padokkal. Kőrösy László könyve szerint (Esztergom. 1887. megj. u. o.): A betegek felvételénél tekintettel vannak először is az uradalmi cselédségre azután a víziváros, Szent-Györgymező és Szent-Tamás szegényeire, felvehetők azok is, kik naponként 64 krt fizetnek". Van társalgója, fürdőszobája, a legmodernebb felszereléssel rendelkező operáló helyisége, mellékhelyiségei, külön vízvezetéke, mely a Dunából szűrés útján szolgáltatta a vizet. Főorvosa dr. Rapcsák Imre, aki egyben prímási uradalmi orvos is volt. Áldory Mór és Berényi Gyula működtek városi körorvosokként. Tóth Józsefről e könyvecskében már említés nem történik. A város csatornázása nagyon régi, pontos megépítés! idejét nem tudjuk. Eredetileg bizonyára a rómaiak (szokásuk szerint) vezették be a közeli, jóvízü forrást időtálló égetett agyagcsöveken. A Szt. János-, Csurgó- és Czigány-kuti források látták el a várost annak idején, de a törökök (szintén szokásuk szerint) ezeket pusztulni hagyták, noha a fürdőkultusz náluk vallási jellegű volt. Erre a célra saját maguk ízlése szerint áldoztak. Esztergom egyébként évszázadokon keresztül nevezetes fürdőváros volt. A Szt-Tamás hegy alján fakadó 28°-s hévvizet, (az úgynevezett Malaféle fürdőházban) amely főleg kénsavas káliumot és szénsavas magnéziumot tartalmazott, a Boleman fürdőkönyv melegen ajánlotta az emésztőés mozgásszervi betegségben szenvedőknek. A századfordulón katonakórház épült, majd lerakták alapjait a mai épületcsoportnak, de ennek története már átnyúlik a jelenbe. Összegezésképpen Esztergom az átlagosnál se nem jobb, se nem rosszabb egészségügyi helyzetét elsősorban kiváló személyeknek köszönhette. Ilyenek voltak: Lenhossék Mihály Ignácz, Kamenszky István, Heliser József városi tanácsos, aki a Gogolák-házban az aggok menedékét létesítette 1837-ben, Feichtinger Sándor, Hutta József, Simor János, de a névsort folytathatnánk. A bazilika építése, a prímási székhely végleges visszahelyezése úgyis annyira igénybe vette a várost, hogy korszerű egészségügyet teremteni áldozatkész szociális érzésű emberek nélkül lehetetlen lett volna. Mindezeket figyelembe kell venni a történetírásnál, mert Esztergomot a körülményei sohasem kényeztették el. IRODALOM: Kőrösy László: Esztergom (Esztergom, 1887.) Szinnyei József: Magyar Írók I—XIV. kötet. Borovszky Samu: Esztergom Vármegye (Bpest, 1910.) 42