Esztergom Évlapjai 1979
Pálmai László: Esztergom mai iparszerkezete és annak jövője
Első helyen említem meg az igen jó orvosi-egészségügyi ellátást: erre iparvállalataink vezetői megkülönböztetett figyelmet fordítanak. Ugyancsak magas szintű az üzemi étkeztetés, legtöbb vállalatnál választék is van. Az óvodai és bölcsődei elhelyezésben ma még minden igény nem elégíthető ki, azonban vállalataink nagy erőfeszítéseket tesznek a férőhelyek növelésére és a legjobban rászorulók elhelyezésére. Patronáló szerepben — brigádok munkájával, pénzügyi hozzájárulással — támogatják a város tanácsi fenntartású óvodáit. Néhány gyár ideiglenes elhelyezést tud biztosítani legényszáilásra, sőt a SZIM munkásszállójában 11 fiatal házaspár is kaphat ideiglenes garzonlakást. Minden vállalat igen sokat áldoz dolgozói lakáshelyzetének megjavításáért, és rendszeres támogatást ad a legjogosultabb kérelmezőknek. Időről-időre alakulnak lakásépítő szövetkezetek is, amelyeket gyáraink rendkívül sokrétűen segítenek. Csaknem minden vállalat rendelkezik egyvagy két üdülővel, ezen kívül rendszeresen szerveznek bel- és külföldi csereüdülést családosoknak és egyedülállóknak egyaránt. A kulturáüs tevékenység „hagyományos" keretét, formáit az üzemi könyvtárak, a különböző gyári vetélkedők, tánc-rendezvények, szervezett színházlátogatások, ismeretterjesztő előadás-sorozatok, a továbbképzés és felnőttoktatás stb. nyújtják. Az amatőr művészeti tevékenység már a városi Művelődési Központban koncentrálódott; csak egy együttesnek maradt fenntartó „gazdája" ipari üzem. Ez azonban éppen a város — külföldön is — legismertebb együttese: a Labor MIM többszörösen kitüntetett „Balassa Bálint" énekkara. Az újabb művelődési koncepciók jelentkeztek az ifjúmunkásklubok megalakulásában (MEDICOR, Labor MIM), a városi közművelődési intézményekkel való szorosabb, módszeresebb együttműködésben (brigádlátogatások a múzeumokban, a levéltárban; az üzemekbe kihelyezett kiállítások stb.) A közművelődési törvény hatásaként mindenhol megalakult a gyári közművelődési bizottság, amelynek tevékenységét egy helyen (a Labor MIM-ben) már függetlenített szakember irányítja. Esztergom sportmozgalma a gyárak támogatása nélkül nagyon szegényes volna. Az élénk sportélet az iskolai sportmozgalom mellett vállalatainknak is köszönhető. Labdarúgó szakosztályunk, birkózó szakosztályunk, röplabda- és kosárlabda-csapatunk küzd országos vagy megyei bajnokságban. Ismert tornacsapatuk, van evezős szakosztályuk, és atlétáik között található ifjúsági megyei és országos válogatott is. Két labdarúgó és több kisebb pályával rendelkeznek; és most épül a városi sportcsarnok is, nem kevés ipari támogatással. A gyárak tömegsportmozgalma is egyre nagyobb tömegeket mozgat meg, az évenként megrendezésre kerülő VASAS Sportnapoknak szép hagyományai vannak. 10* 163