Esztergom Évlapjai 1960

Horváth Béla: Kernstok, a demokratikus forradalmár

melyet azonban az Oroszország belpolitikai és művészeti helyzetéről keringő hírek előbb csak megtépáztak, majd végleg szétszakítottak benne. Az egyik hír, mely szíven találta, röviden, abból állt, hogy a forradalmi Oroszország a futurizmust, mint művészeti irányt, államilag elismerte művészetének, és már több futurista szobrot felállítottak, így például Moszkvában a kockákból és hengerekből megszerkesztett „Eszme diadalát". Kernstokot, aki a futurizmusnak egyik legelső és legkíméletlenebb bírálója volt, mélységesen megrázta e hír, melyhez még mások is járultak: a proletkultosokról és a művészet pártirányításáról. Váratlanul és védtelenül érték mindezek. Kernstok, aki már 1913-ban kimutatta, hogy a futurizmus az imperialista burzsoázia művészete, aki már régen megfejtette a futurizmus igazi tartalmát, s oly megsemmisítő bírálatban részesítette, kiábrándultan elfordult Szovjet-Oroszországtól, ahol ebben az időben a futurizmus valóban egyre nagyobb teret kezdett hódítani. Ami a pártos művészetet illeti, Kernstok félreértette Lenin pártos irodalomról szóló tanítását, de nem tette volna magáévá akkor sem, ha történetesen nem érti félre. Egyik korlátját éppen az képezte, hogy a szabadságot, a művészi szabadságot is, abszolút értelemben fogta fel. s minden kísérletben, melynek célja a művészet irányítása volt, „diktatúrát" látott. A magyar uralkodó körök rossz művészetpolitikáját szakadatlanul ostorozó művész a polgári demokráciát és a proletár demokráciát is úgy fogta fel, mint az abszolút szabadság megvalósulását, ahol megszűnik minden irányítás. Abból a helyes felismerésből, hogy a művészet rossz irányítása a művészet fejlődésének kerékkötőjévé válik, azt a helytelen következtetést vonta le, hogy semmiféle irányításra nincs szükség s ezzel a kispolgári anarchisták elméleti színvonalára süllyedt. A kapott hírek, nagyrészt a szovjet valóság meghamisításának eredmenyei, Kernstokot végzetesen eltérítették a Szovjetuniótól, mely ettől kezdve az egyént s minden egyéni kezdeményezést elfojtó nyers diktatúrát példázta szemében. Nem volt szocialista, s a Szovjetunió vélt és valódi hibái megrémítették, kiábrándították. Kiábrándultsága idők folyamán oly szakadékká mélyült, hogy áthidalásáról többé szó sem lehetett. A Szovjetunió a szocializmus gyakorlati csődjét jelentette számára, elvesztését egyben önön távlatainak is. Emigrációjának felesége súlyos betegsége, majd halála vetett véget 1925-ben. Hazatérését annak kikötésével engedték meg. hogy hazatérte után szabadlábon hagyása mellett a bűnvádi eljárás lefolytatása végett köteles a királyi ügyésznél jelentkezni. A főtárgyalásra nem került sor, ugyanis az ügy időközben elavult, a kapitányság mindenesetre jónak látta ..magatartását szorgos figyelemmel kísértetni, nehogy újabb államellenes cselekményt kövessen el." Helyét — véglegesen hazatérve —, körülbelül öt évi távollét után kezdetben nehezen találta meg. Jobbára nyergesi birtokán élt, nem törődve sem a művészettel, sem a rajta kívül álló élettel. Magánya azonban a régi barátokkal való érintkezés eredményeként lassan-lassan felengedett, s megjött alkotókedve is. Pestre költözött, belekerült újra a fővárosi élet vérkeringésébe, noha úgy feloldódni abban, mint régen, a háború előtt, többá nem tudott. Valami mély, keserűséggel vegyes, borongó fájdalom lett magatartásának s alaphangulatának jellemzője. 1928-ban aztán visszatért kedve a politikához is, ő is csatlakozott a polgári ellenzék112