Esztergom Évlapjai 1938
Dr. Lepold Antal: Szent István király születéshelye
22 Lepold Antal az új szentély megépült, a rövidebb régi templom keskeny apszisa, vagy egyenes zárófala mellett temetkezhettek. S a főpapot bizonyára közel a templom mellé temették. Az új fal húzásakor a kőkoporsó az alapfal alá került. De nem a Géza fejedelem kápolnájának, vagy a még ő előtte épült keresztény templom fala került a sír fölé, hanem a XIV. században épült szentély fala. Tehát a sír még nem volt meg feltétlenül akkor, amikor a templomot először építették. Viszont azonban a sír régisége bizonyít a keresztény templomnak még nagyobb régisége mellett, mert keresztény temető keresztény templom mellett létesült. Miután a sírleletek ma már nincsenek meg, s azokat egyedül Máthes leírásából ismerjük, igen nehéz kritikát gyakorolni. Az ezüst kehely és a kőkoporsó már magában is elégséges bizonyíték a mellett, hogy a sírban főpap nyugodott. De a két, aranypántba foglalt krístálytömb nem volt okvetlen pásztorbot diszítő eleme. S ha mégis pásztorbotnak a nodusai, akkor sem lehet még a pásztorbot alakjára következtetni. Nem kell okvetlenül föltételezni, hogy a pásztorbot egyenes volt a tetején alkalmazott kristálygömbbel, amint Máthes véli. Hiszen az egyik nodus lehetett a görbület alatt, a másik a középen, vagy alul. Sőt, ha a pásztorboton tényleg hiányzott a görbület, s egye" nes szára végét díszítette a kristálygömb, még akkor sem kell görög rítusra gondolni, mert az egyenes botot (ferula) a nyugati egyházban is használták, bár igen ritkán. A görögök sajátos típusa a T-alak, amely felett rendesen két kígyó látszik. Valószínű, hogy a mi esetünkben is az általános pedum-alakot kell föltételeznünk, vagyis olyan botot, amely felül görbe, alul pedig hegyes csúcsban végződik. A kis ezüst sírkehely a román sírkehely szokott alakját mutatja, amilyet évszázadokon át egész a XIV. századig használtak. Tehát a sírleletek tanúsága szerint a sír lakója bármely árpádkori főpap lehet, mégis inkább a magyar kereszténység első idejéből való püspök, vagy apát, aki nem volt esztergomi érsek, és így nem temették a székesegyházba. Miképpen történhetett, hogy a holttestet elégették, s azután mégis főpapi sírmellékletekkel kőkoporsóban temették el, azt megmagyarázni nem tudjuk. Mindenesetre gyanús körülmény, hogy a szarkofágban üszkök és széndarabok hevertek. Miért kellett ezeket a temetéskor a csontok közé keverni? Igen valószínű, hogy az üszkös részek később kerültek a koporsóba. Nincs tehát semmiféle írott, vagy régészeti adatunk, amely megkövetelné, hogy a Szent István-kápolna idejét még Géza fejedelem, vagy a honfoglalás kora elé helyezzük. A gótikus átépítés és az első építés között azonban románkori emlékeket is kell konstatálnunk a templomon. Széless és Máthes leírásai alapján a főkapu két oszloppáros bélletével és vörösmárvány díszeivel, valamint az ablakok románok. A román átalakítás III. Béla király és Jób érsek alatt történhetett, amikor hasonló munkával a székesegyházat is restaurálták és bővítették. Hiszen a várban pusztító tűzvész, amely a székesegyház éghető részeit elhamvasztotta, bizonyára a közvetlen szomszédságban álló Szent István-templomot sem kímélte meg. Ha Jób végezte a Szent István-kápolna helyreállítását, akkor azt még a székesegyház restaurálása előtt tehette, amit valószínűsít az is, hogy az istentisztelet gyorsabb visszaállítása végett
