Esztergom Évlapjai 1938
Dr. lippay Lajos: Szent István jubileumi év Esztergomban
124 Dr. Lippay Lajos Aki a keresztény népek középkori történelmét tanulmányozza, egykorú oklevelek alapján könnyen megállapíthatja vagy ellenőrizheti a keresztény középkornak azt az érdekes jogi felfogását, amely szerint az örökkévalóságba költözött szenteket jogi szempontból megdicsőülésük után úgy tekintették, mintha itt a földön élő személyek volnának, s ezen a címen a földi vagyonra vonatkozóan birtoklási és öröklési jogot tulajdonítottak nekik. Ilyen jogi felfogás alapján minálunk is sok istenfélő ember vagy már életében adományozott egyes szenteknek vagyonságokat, vagy végrendeletében tett egy-egy szentet vagyonának örökösévé. Hogy az adományozott, vagy hagyományozott vagyonság a kijelölt célra fordíttassák, arról az egyház gondoskodott. Ebből az adományozási és hagyományozási szokás bó érthetők igazán azok a kegyes alapítványok, amelyeket később egész napjainkig akár istentiszteleti, akár más egyházi vagy karitatív célkitűzéssel valamelyik szentnek a tiszteletére tettek és különös oltalma alá helyeztek, végrehajtásával pedig az egyházat bízták meg. így cselekedett maga Szent István király is, aki áldozatos élete folyamán igen sok vagyonságot adományozott Szent Mártonnak és más szenteknek, s aki közvetlen halála előtt végrendeletileg Máriára hagyta egész országát, Jamely épen ezért a középkori keresztény felfogás szerint jogilag is valóban Mária országa lett és amely mint a kereszténység védőbástyája az ország régi fővárosának, Esztergomnak székesegyházával együtt azóta is Boldogasszony különös pártfogása alatt áll. Az imént kifejtett jogi felfogás, illetőleg ősi szokás arra a keresztény tanításra vezethető vissza, amelyet szentek egyességének nevezünk. Ez a lelki kapocs, amelynél fogva az egyháznak itt a földön küzdő tagjai Isten akaratából egymás között, továbbá a már megdicsőült, valamint a tisztítótűzben szenvedő testvéreikkel szoros összeköttetésben vannak, úgyhogy a Boldogságos Szűz és a többi szentek imádságaikkal és közbenjárásukkal támogathatják küzdő és szenvedő testvéreiket Istennél, a földön élő hívek viszont tisztelhetik a Boldogságos Szűz Máriát és a többi szenteket, imádságaikkal és jócselekedeteikkel pedig segíthetik egymást és a tisztítóhelyen szenvedő lelkeket. Szent István végrendeletével azt a szoros lelki kapcsolatot kívánta kifejezni és megerősíteni, amelynek a szentek egyessége alapján Isten akarata szerint a keresztény magyar nemzet és a Boldogságos Szűz között kell lennie. Mit jelent most már Szent Istvánnak a szóbanforgó keresztény jogi felfogáson alapuló testamentuma gyakorlati szempontból Mária országára és mireánk magyarokra vonatkozóan? Azt, Kedves Híveim, hogy Mária, aki Szent Királyunk rendelése szerint hazánk pátrónája és a mi édesanyánk, különös szeretettel őrködik felettünk, amit viszontagságos történelmünk során — kivált a török háborúk idején — sokszor szinte kézzelfogható módon megmutatott. De azt is jelenti, hogy buzgó őseink példájára minekünk is különös pátrónánkat és édesanyánkat kell benne tisztelnünk; azt is jelenti, hogy az ország és a nemzet minden ügyeiben, főképen a megpróbáltatások idején, szüntelen segítségül kell hívnunk; azt is jelenti, hogy magán- és közéletünket úgy kell berendeznünk, hogy Mária pártfogására, amelyre talán soha nagyobb szükségünk nem volt, valóban érdemesek legyünk,
