Esztergom Évlapjai 1933
Sinka Ferenc Pál: A török félhold magyarországi uralma és hanyatlása Esztergomnál
A török félhold magyarországi uralma és hanyatlása Esztergomnál. 37 Tolnára a király augusztus 5-én érkezett. A főurak és főpapok szép számmal jöttek el bandériumaikkal. Frangepán Kristóf horvát bán csapatokat hozott. A pápa pénzén felfogadott zsoldosok morvákból, Tomori Pál csapata pedig többnyire köznemesekből állott. A királyt 1000 vértes védte. A magyar hadsereg azonban mindössze alig volt több 28.000 embernél, 80 ágyúval. Ez kevésnek látszott a török óriási haderejével szemben. Éppen azért többen az ütközet elhalasztását ajánlották, míg Zápolyai és a többi segélycsapatok megérkeznek. A Tomory seregében lévő köznemesek azonban, akik a török vitézségét kevésre becsülték, fenyegetőleg követelték a mielőbbi megütközést. A gyászos ütközet 1526. év augusztus 29-én Mohács mezején folyt le. Délután négy óra tájban kezdték meg a csatát a magyarok. Kezdetben a támadás sikeresnek látszott. De amikor az előre tört derékhad a török 300 ágyújának tüzébe jutott, minden veszve volt . . . A leáldozó nap gyászlepelként 20.000 magyar hullájára vetette vissza sugarait a tornyosodó fekete felhők mögül. Megeredtek az ég csatornái. Mintha az is könyzáport sírt volna a gyászbaborult nemzet fölött. A mohácsi csatatéren maradtak : Szalkay esztergomi és Tomory kalocsai érsekek, a zágrábi, váradi, pécsi, nyitrai és boszniai püspökök, Drágfy János országbíró és a főnemesség nagy része. II. Lajos magyar király menekülés közben két apródjával a megáradt Csele patakhoz ért, melyet átugratni akart. Lovával visszahanyatlott és nehéz vértjében a vízbe fúlt: az egyik apródja is odaveszett. Ezen képek mily gyászosan, de jellemzően tüntetik fel a helyzetet, amelyben akkor az egész ország létezett! Burgio pápai követ augusztus 30-án éjfél tájban kapta a mohácsi vész megrendítő hírét, amit óvatosan közölt a királynéval. Az még azon éjjel csomagoltatott és Pozsonyba menekült, hová őt a követ is elkísérte. A győztes Szulejmán akkor még maga sem sejtette, hogy a mohácsi csatamezőn egy egész nemzet vérzett el. Öt napi pihenő után tovább vezette hadát és szeptember 12-én ellenállás nélkül foglalta el Budavárát. Az ott lévő királyi palotából és magánházakból minden értékes kincset hajókra rakatott és Konstantinápolyba küldött. Miután a Dunántúlra küldött tatárok is sok zsákmánnyal visszaérkeztek, felszedette sátorait és a Duna-Tisza közén végighaladva és pusztítva, sok ezer fogollyal hagyta el az országot. VII. Kelemen pápa szeptember közepén értesült a mohácsi katasztrófáról. Összehívta bibornokait és a külföld követeit, akik előtt könnyezve adott kifejezést a Magyarországot és vele együtt az egész kereszténységet ért súlyos csapás fölötti fájdalmának. Arra kérte a hatalmak képviselőit, hogy működjenek közre egy szövetség összehozásán a közös ellenség ellen. A maga részéről a cél érdekében semmiféle áldozattól nem riad vissza.