Esztergom Évlapjai 1933
Dr. Erdélyi László: Esztergom nagy történeti jubileuma
14 Dr. Erdélyi László Az ország főemberei a mohácsi csata után világosan meglátták, hogy a bocskoros nemes tömegek izgatása Magyarországra zúdítja majd a törököt s ettől megszabadítani a hazát nem lesz elegendő a lengyel szövetség, hanem csak a Habsburgok világhatalma. Ez a remény sokáig nem teljesedhetett, mert óriási ellenségei támadtak a katolikus császári dinasztiának a féltékeny francia királyokban és a német, holland, angol, dán, svéd, cseh, magyar protestánsokban, kik sokáig megbénították a Habsburgokat a török világhatalom elleni küzdelmében. Csak a pápák, olaszok, spanyolok s kevés katolikus magyar segítették, meg a Mária-kongregáciő lelkes híve, a lengyel király. Másfél századon át tartott a titáni harc. Magyar protestáns részről sok törökpárti fölkelés támadt (Bocskay, Bethlen, I. Rákóczi György, Zrinyi Péter, I. Rákóczi Ferenc, Thököly) s a protestáns vitéz hajdúk gyorsan elpártoltak a császári szolgálatból, ahol nem bíztak bennük s nem is fizették rendesen. Ily harcokban a katonai kegyetlenségek és zsarolások elkerülhetetlenek. Basta generális kegyetlensége egy évig tartott Erdélyben az előbb vele barátkozó nemesek pártütése miatt; Eperjesen Caraffa félévig kegyetlenkedett azon hiszemben, hogy mint kitűnő katona egyszersmind a legrejtettebb titkokba is belelátó biró, akinek kötelessége a császárt megszabadítani a fölkelések felvidéki állandó veszedelmeitől. De a Tábori Erzsók rágalmaival megtévesztett generális garázdálkodásainak Lipót király rögtön véget vetett, mihelyt hiteles értesüléseket nyert. A magyarok legmesszebblátó politikusainak reményei, kik a Habsburgoktól remélték a török kiűzését, 168J-tól fogva gyorsan teljesedett, hiszen hat év múlva már a délkeleti szerbiai Nisnél lengtek a diadalmas keresztény császári zászlók. A Mária-kongregációs barokk nagy katonák, mint a lengyel király, a magyar nádor, a lotharingiai herceg, s elsősorban maga a kispapként nevelt császár-király, egyetértően sok pénzzel, tanáccsal, diplomáciával segítve a nagy Odeschalchi pápától, támogatva a bajor katolikus választó-fejedelemtől: ezek azok az érdemekben gazdag főtényezők, kiknek Isten után leginkább köszönhetjük a török pusztítástól való szabadulásunkat. Valamint az ötvenéves nemzedékkorok végén az ószövetségi jubileum az Istennek hálálkodó és emberszeretetet, irgalmasságot gyakorló nemzetnek, államnak és társadalomnak volt az ünnepi éve : így a magyar nemzet is 1683-tól kezdve Esztergomban méltán üli meg az ötvenévi jubileumok hálaünnepeit és köteles elmélkedni azon, hogy Isten után miképen rója le háláját Habsburgi Lipót császár és magyar király, valamint Lotharingiai Károly herceg fővezér soha el nem évülő azon nagy érdeméért, hogy Magyarországot megtartották a törökök emberpusztító és gazdaságilag koldussá tevő uralmától. Az akkor felszabadított nemzedék magyar országgyűlései 1687- és 1722-ben megtatálták a hála kifejezését a Habsburg-Lotharingiai család öröklődő uralmának biztosításában. A ma jubiláló nemzedék vájjon nem köteles-e ezt a vérszerződést híven megtartani, s a kívülről ránk erőszakolt, új megszálló szomszédok kedvéért nem valami hősiesen kimondott trónfosztó törvényt a négy támogató nagyhatalom tetszésével, a legkedvezőbb mai viszonyok közt visszafordítani ? E személy szerint is legszerencsésebb választás egyszersmind a legméltóbb hálát újitja föl,
