Esztergom Évlapjai 1933

Sinka Ferenc Pál: A török félhold magyarországi uralma és hanyatlása Esztergomnál

127 Kassa átengedése által mutassanak jóindulatot és adjanak támpona további tárgyalásokhoz. Azok azonban azt felelték, hogy erre nincs felhatalmazásuk. Az értekezlet eredmény nélkül oszlott fel. Lotharingiai Károly visszament Lévára, a lengyel király pedig tovább vonult Szécsény felé. A két nagy lélek többé nem találkozott egymással. Sobieski János lengyel király azonban nem ejtette el az ügyet. Levelet írt Károly hercegnek és közölte vele a feltételeket, amelyek az egyezség alapjául szolgálhatnak. Ezek szerint Thököly kijelentené, hogy híveivel együtt elszakad a portától és mindnyájan hűséget fogadnak ; viszont a király általános amnesztiát ad ; koronázási hitlevele értelmében az ország szabadságainak fenntartását biztosítja és azokat a jövő országgyűlésen meg fogja erősíteni; az elkobzott jószágokat visszaadja; végül tekintettel arra, hogy néhány hónap előtt Saponára császári tábornok, az egyezkedés alkalmával, Thökölynek a felvidéknek előbb a Garam, majd a Vág folyóig terjedő részét felajánlotta, azt javasolja, hogy a császár „legalább élethossziglan engedjen valamit Thökölynek" és így kötelezze le őt még inkább. Mindezekért a lengyel király kezességet vállal. Bár Sobieski kijelentette, hogy a közölt feltételek csupán Thökölynek a kívánságai, mégis javaslatai Bécsben felháborodást keltettek. Azokat már azért sem tartották teljesíthetőknek, mert Thököly november 5-én proklamációt intézett a nemzethez, melyben felszólítja a rendeket, hogy fegyeresen gyülekezzenek körülötte, bevárandók az ajánlataira érkező császári választ. Sobieskinak mindazonáltal Fridag báró útján bizalmasan értésére adták, hogy az általános amnesztia minden visszatérőnek biztosítva van és az elkobzott jószágok is visszaadatnak : Thökölyvel sem lehet más egyébről tárgyalni. Az udvar kérésére Buonvisi is írt Sobieskinek. Ez azt válaszolta, hogy a közbenjárást nem is annyira Thököly, mint Magyarország java érdekében vállalta el. Arra kéri a bibornokot, hasson oda, hogy Lipót az amnesztiát mielőbb hirdesse ki és a magyar nemzet szabadságjogait biztosítsa. Az amnesztia tényleg ki is hirdettetett. Amikor Thököly azt látta, hogy Sobieski az ő érdekében mit sem tehet, sőt azt is megengedi, hogy a felvidék visszafoglalt városaiban császári őrségek helyeztessenek el, másrészt a felvidékre érkezett litván csapatok is leginkább az ő hívei jószágait pusztították, azon volt, hogy a lengyelek a felvidékről mielőbb távozzanak, ily értelemben adott ki utasítást híveinek is. „Attól a pillanattól kezdve, írja Sobieski a feleségének,hogy Magyarország felvidékére léptünk, ahol magunkat biztonságban lenni hittük, mindenfelől ellenséges érzülettel találkoztunk. Minden faluból és leshelyről ránk lövöldöztek. Nemesek, parasztok, katonák mind úgy vadásznak ránk, mint a fenevadakra. Még a betegeket is, akik a seregtől elmaradnak, a legnagyobb kegyetlenséggel ölik meg. A magyarok még a törököknél is rosszabbak." Sajnos, hogy Sobieskinek így kellett nyilatkoznia a magyarokról; de az is bizonyos, hogy a lengyelek garázdálkodásaikkal nagyon rászolgáltak az ellenszenvre. Már Kéménden is füstölgő házak jelezték az utat, amelyen mentek. „Tavaly esztendőben, írják a következő