Esztergom Évlapjai 1933

Sinka Ferenc Pál: A török félhold magyarországi uralma és hanyatlása Esztergomnál

108 Sinka Ferenc Pál Erre a hős Sobieski maga támad lovasságával a törökre, de nem volt képes a támadás erejét visszatartani: a Zamoyski vezénylete alatt álló középrész, utána a balszárny Potockival engedni kezdett. A király szóval és példával bátorította katonáit, de hiába ! Az egész lovasság futásban keresett menedéket. A menekülés árama Sobieskit is magával ragadta, amiközben élete kétszer is kockán forgott. Dünewald gróf, aki a csata egész ideje alatt Sobieski csapatában volt, idejében jelentést küldött vissza Károly hercegnek. Ez előre sietett, lovasságát csatarendbe fejlődtette és rávetette magát az ellenségre. Bádeni Lajos herceg is készen volt a támadásra. Erre azonban már nem volt szükség, mert a török hirtelen hátat fordított és Párkány felé rohant vissza. Lotharingiai Károly nem üldözte tovább az ellenséget. Ott táborozott le, ahol megállott. De azonnal hátraküldött Starhemberghez, hogy ha lehet, még ma érkezzék meg a gyalogsággal, mely még vagy négy mérföldnyire volt a "csata színhelyétől. Azután a lengyelek gyülekezőhelyére vágtatott, mert azt hallotta, hogy Sobieski elesett. Ezt szerencsére sértetlenül találta, de roppant levert volt a vereség hatása alatt, amelyben 1200 embere odaveszett és Dönhof gróf is elesett. Jakab trónörökös is megmenekült. Apa és fiú a harc hevében nem tudtak egymás sorsa felől. A király az ütközet végén csaknem egyedül maradt. Közelében Diakowski helytartó és egy-két nemes vágtatott. Emberei közül csak egy Czerkas nevű lovászmestere tartott ki mellette, aki úgy kiabálta oda a többi katonákat a király védelmére. Többen tovább rohantak. Egy derék lovas azonban megállt és a király mögött foglalt helyet. Ez egy törököt, amikor az a király felé tartott, lelőtt. Majd meg más két török rohant a királyra. A lovas most ezek ellen fordul, hozzá mások is csatlakoznak és felvették velők a harcot. Azalatt a király, akinek a lova is kidőlt, elmenekült. Ki volt az a derék lovas, mi történt vele, azt senki sem tudja. Másnap keresték őt, de nem találták. Az életét áldozta fel királyáért! Sobieski nejéhez írt levelében így emlékszik meg róla: „A bátor lovas, azonban, akinek nagy jutalmat és kegyelmet szántam, mert egy törököt lelőtt, a másikat pedig megtámadott, mivel az egyik lándsával, a másik karddal jött rám: nem kerülhette el végzetét. Megérdemli, hogy legalább is az Istenhez imádkozzunk érte." Czerkas élte fogytáig évi 500 tallér kegydíjat húzott, mely mindig a párkányi csata évfordulóján lett kifizetve. Sobieskit szerették a katonái, ami neki a vereség után nagy vigasztalására volt. 0 maga irja a visszamaradt gyalogságáról: „Szegény gyalogos katonáim, mikor nekik hírül adták, hogy már nem élek, így szóltak tisztjeikhez : mit ér nekünk az élet, ha atyánkat elvesztettük. Vezessetek oda, hogy ott mindnyájan meghaljunk." Starhemberg gróf, akinek csak most volt alkalma Sobieskit a harctéren is megismerni, Contarini velencei követhez írt levelében igen vitéz embernek mondja a királyt, amit annak magatartása is tanúsít. A vereséget Sobieski engedékenységének tulajdonítja. A főbb emberei nagyon önállóak, katonái pedig nagyon merészek. A király maga is Isten büntetésének tartotta a vereséget katonái viselkedése miatt. „Vala-