Esztergom Évlapjai 1933
Sinka Ferenc Pál: A török félhold magyarországi uralma és hanyatlása Esztergomnál
A török félhold magyarországi uralma és hanyatlása Esztergomnál. 101 Bádeni Lajos herceg a Bécset körülvevő futóárkokból akarta az ellenséget kizavarni; de ez már felesleges volt, mert az ostromlók is együtt menekültek a többiekkel. Azután a dragonyosaival bevonult az összelőtt „Skót-kapun" Bécsbe, a lakosság leírhatatlan örömrivalgásai között. Bécs tehát felszabadult az ötvennyolc napig tartott ostrom alól. Lotharingiai Károly herceg a nap sikeréért a lengyel királynak gratulált, de az elhárította magától az érdemet. Az ellenség továbbüldözésére nem adott parancsot, hanem a holtra fáradt csapatoknak pihenést rendelt. Mégis azokkal szemben vasfegyelmet gyakorolt, egyelőre nem engedte meg a zsákmányolást az óriási török táborban, melyet a török összes kincseivel és málháival együtt hátrahagyott. Az összes csapatok a városon kivül maradtak, ő is csak később nézett be Bécsbe. Lássuk csak, miként ír Sobieski minderről feleségének, Mária Kazimirának: „Áldott legyen az Isten örökké 1 Megadta nemzetünknek a dicsőséget. Oly győzelemben részesítette, melyhez hasonlót az elmúlt századok még nem láttak. A mozlimok egész tüzérsége, egész táboruk, mérhetetlen kincsük kezünkbe esett. Az utakat a városhoz, a környező mezőket a hitetlenek mérhetetlen seregének halottjai borítják, a maradék rémülve fut. Lőporban és munícióban több mint millió forint értékűt hagyott hátra. Ma bementem, hogy megnézzem a várost. Ot napon túl már nem tarthatta volna magát. A császári palota falait át- és átlyukasztották a golyók ; a hatalmas vártornyok megrepedve és félig leomolva félelmetes látványt nyújtanak. Azt mondaná az ember, hogy a nagy városnegyedek nem egyebek sziklahalmazoknál. Most készülök lóra szállani, hogy Magyarországba induljunk ... A bajor és szász hercegek elhatározták, hogy követnek a világ végéig. A mi „Tanfan"-k (Sobieski idősebb fia) derekasan viselkedett." Hasonlókép az isteni Gondviselésnek tartja Miksa Emánuel bajor választó fejedelem is a fényes győzelmet, amikor XI. Ince pápának november 6-áról keltezve a következőkép ír: „Emlékezetes és soha feledésnek nem adható győzelem volt az, melyet a háromszorta legjobb, legnagyobb Isten szeptember tizenkettedikén Bécs mellett a kereszténységnek adott, a legrettenetesebb török ellenséggel szemben. Ha tekintetbe vétetik akár a végbukástól rettegő ostromlott város iszonyú s nyomorúságos állapota, akár a hadseregek aránytalan száma, akár a barbárok legjobban fölfegyverezett erődítményei, akár a völgyek és hegyek, melyeken a keresztény hadaknak nagy víz- és élelemhiányban át kellett menni, s mindenünnen oly nagy nehézségek merültek föl, hogy senki sem ítélhetett másképen, minthogy Bécs felszabadítása a keresztény vér nagymennyiségű feláldozásával lesz kivívható. Az isteni jóság azonban titkos erővel annyira megrázkódtatá a barbárok szellemét, hogy be sem várva a tettleges összetűzést, hadiszereik hátrahagyásával, mintegy látványára a keresztény seregnek, rémületes futásban keresik vala életük megmentését, amiért egyedül Istennek tulajdonítandó főképen minden tisztesség, dicséret és dicsőség." Bécs az ostrom után igen siralmas állapotban volt. A Burg- és Löbel-bástyák szétlőve, az öreg Burg falai összelyúkasztva, a várfalak,
