Esztergom Évlapjai 1933

Sinka Ferenc Pál: A török félhold magyarországi uralma és hanyatlása Esztergomnál

A török félhold magyarországi uralma és hanyatlása Esztergomnál. 97 nan látták augusztus 24-én a bisambergi győzelmet is, ami nagy örömet keltett a városban. A franciskánusok megszervezték a tűzoltóságot, amire a török ágyúkkal a városra zúdított gyújtóbombák miatt volt nagy szükség. Az egészségügyi szolgálat vezetője Kollonich Lipót bécsújhelyi püspök volt, aki a katonaság és lakosság lelkületének ébrentartásában is oly nagy tevékenységet fejtett ki, hogy arról Kara Musztafa is hírt vett és azt mondta, hogy ezért a fejét véteti, ha kezébe kerül. A hírszerzésre és levélközvetítésre többen is vállalkoztak. Bátorságával különösen kitűnt Kolcsiczky György, aki törökül tudott és spáhinak öltözve szolgájával kétszer tette meg a török táboron keresztül a veszélyes utat Lotharingiai Károly herceghez és vissza. Több levelet juttatott a városba Kunitz György báró követ is, aki még mindig a török táborban tartózkodott. Viszont a törököknél fel kell említenünk Achmed beyt, egy hitehagyott szerzetes-frátert, aki Bécs erődítményeiről előzőleg tervrajzot készített, azt Thökölynek küldötte meg, maga pedig törökké lett. Értett a puskaporkészítéshez és a bombagyártáshoz is. Musztafa az ostromnál őt bízta meg az aknák készítésével, de minthogy ezeket (talán készakarva) nem jól csinálta, gyanúba fogták őt és felkoncolták. A város ostroma elejétől fogva heves módon folyt. A török egyszerre 4000 emberrel is támadt. Az ostrom hevességét a török vesztesége mutatja a legjobban, mely augusztus 18-án már 30.000 ember volt. Époly önfeláldozó és kitartó volt a védelem is, mely alatt a katonaság a negyedére apadt. Szeptember 3-án már nem bírták tovább az ellenállást, a Burg-bástya előtti védművet (Burg-Ravelin) át kellett engedni az ellenségnek. Az ostrom szeptember 4-én és 5-én érte el tetőfokát: a félig rombadőlt Burg- és Lőbel-bástyákon már lófarkak és török zászlók lengettek. Élet-halálharc volt az, ami ezután következett. Szeptember 6-án este végre bíztató reményként gyúlladt fel Kahlenberg tetején a nagy máglya . . . „Az utolsó vonaglásban lévő város", mint maga Starhemberg mondta, akkor még nem menekedett meg a veszedelemből. A török az utolsó erőfeszítéseit tette, hogy a várost hatalmába kerítse. Szeptember 8-án már az egész lakosság résztvett a védelemben. Barrikádokkal, vaskerítésekkel, farkasvermekkel zárták el az utakat az esetre, ha az ellenség a városba törne. Szeptember 9-én volt az utolsó nagy támadás és küzdelem ; de látni lehetett már azt is, mint vonultatja fel a török csapatait a Wienerberg és Kahlenberg felé, melynek tetején egy óriási vörös zászló lengett, rajta fehér kereszttel. Szeptember 11-én is bombáztak még, de akkor már a városban minden épkézláb-ember a házak tetejéről és tornyokból leste azt a gigászi küzdelmet, amelyet másnap a Nyugat a Kelettel a létért vívott. A szövetséges seregek, mint említettük, Túlinál gyülekeztek. Lotharingiai Károly herceg főparancsnoksága alatt álló császári hadsereg 8100 gyalogos, 12900 lovas, összesen 21000 emberből állott, 70 ágyúval. III. János György szász választófejedelem seregében 7000 gyalogos, 3000 lovas és 16 ágyú, összesen 10000 ember volt- Miksa Emánuel bajor választófejedelem 7500 gyalogost, 3000 lovast és 36 ágyút hozott. Waldeck, a frankok és svábok hercege 7000 gyalogossal, 2500 lovassal és 12 ágyúval jött. Végül Sobieski János lengyel király had10