Esztergom Évlapjai 1928

ÉRTEKEZÉSEK - Dr. Sántha József: Esztergom az 1848-as idők reformeszméi áramlatában II.

44 Dr. Sántha József rajzolásához; sajnos azonban a város 49-es közgyűlési jegyzőkönyvei valamint (e törvénykezési csoport kivételével) levéltári anyaga teljesen hiányzik, úgyhogy ez időről semmi oly megállapítást nincs módunkban közölni, mely az ország történelmének lapjairól általánosságban ismeretes ne volna. Végigmentünk tehát dolgozatunk során azon esztergomi, vagy Esztergommal kapcsolatban álló eseményeken, melyek városunk közönségének a 48-as reformeszmékkel szemben való magatartására a hivatalos adatokból megállapíthatók voltak. Láttuk, hogy Esztergom már a márciusi események előtt az országos politikába való bekapcsolódásában a reformpárt, az alkotmányos haladás híve volt s liberális felfogású követe útján kész támogatója volt annak, hogy az ország lakosainak törvényelőtti egyenlősége, a magyar nyelv használata, a zsidók egyenjogúsítása, Erdélynek az anyaországgal való egyesítése s egyéb reformpárti követelések a törvényhozás által elfogadtassanak. Amikor aztán bekövetkeznek a márciusi napok, polgárságunk nagy lelkesedéssel csatlakozik a pesti mozgalmakhoz, de már kezdettől fogva gondosan őrködik azon, hogy a gyors politikai átalakulás izgalmai a város belső békéjét, köz- és vagyonbiztonságát meg ne ingassák. Az ország hivatott vezéreiül Kossuthot és társait tekinti s politikai felfogása dokumentálásául a mérsékelten haladó Maurovich Rezső után a merészebb, elszántabb és gyorsabb lüktetésű fejlődést sürgető Besze Jánost választja követévé. Amidőn anyagi áldozatokról volt szó, a város magatartása eléggé passzív, de annak legfőbb magyarázata a közönség nagyfokú elszegényedése volt, noha az áldozatoktól való húzódozást nem lehet letagadni. Nemzetőrségét az ország városai sorában az elsők közt alakítja meg, s az Komárom megszállásánál, valamint a nemzetiségi hadak üldözésénél szép szerepet vitt, a polgárság zöme azonban nem szívesen fogott fegyvert kivált akkor, ha a város határain kívül vezényelték és megmozgatott minden eszközt, sőt nem egy tagja illegális — mondhatnók — hazafiatlan magatartást tanúsított, csakhogy ismét visszatérhessen a maga otthonába. E viselkedését ugyan szintén enyhíti a megélhetés nehézsége, mely minden polgárt a békés munkához kényszerített, mindazáltal a honvédelem terén észlelt magatartás joggal váltja ki a szigorúbb kritikát. Végeredményként azt szűrhetjük le, hogy városunk közönsége — tisztelet és elismerés a kivételeknek, mert ilyenek szintén voltak s ha nagy emberi fogyatékosságban szenvedtek is, mint pl. Besze, konzekvens viselkedésükkel viszont joggal várhatják az elismerést — külső képre már 1848 előtt is, de még inkább március 15-e után, lelkes híve volt az alkotmányos átalakulásnak, annak megőrzésében és védelmében azonban nem hozta meg a nagy lelkesedése nyomán joggal elvárható áldozatokat. Tömören talán azt mondhatnók, hogy Esztergom polgársága nem értette meg teljesen s nem is volt egészen érett arra, hogy március 15. s a következő napok megalkotta korszakos fejlődésnek igazi bensőséges, mély átértője s átélője legyen: azt hitte, elég az öröm, az éljenzés, a voks és az üdvözlő felirat ahhoz, hogy a közelebbről meg nem határozott szabadság napja állandóan felettünk ragyogjon s azért anyagiakat, kényelmes otthont, életet és vért áldozni immár felesleges. Ahhoz nem volt elég lelkiereje, hogy