Esztergom Évlapjai 1927

ÉRTEKEZÉSEK - Keményfy Kálmán Dániel: Pór Antal (életrajz)

10 Keményfy K. Dániel generáció előtt sokszor hangoztatta s az író papokat kedvelte. Ö maga még utolsó évében is bámulatos rugékonysággal dolgozott; és szerette a kora reggeli, mondjuk hajnali munkát, s ezzel csak utolsó éveiben kezdett felhagyni. Ezen hajnali munka miatt házirendje némileg franciás volt. Délelőtt villásreggelizés, utána lefeküdt 2 órára pihenni; délután 5-kor ebédelt, elég korán lefeküdt s hajnalban már felkelt. Munkásságában csakis a főesperessége kánoni vizitációja akasztotta meg, amelyet előre haladott kora s kövérsége dacára, kánikulai időben maga végzett. Ügy látszik a betegség ezen útján kezdette ki. A pedáns életrendhez, diétához s munkabeosztáshoz szokott embernek megártott a rendes kerékvágásból való kizökkenés. A kór hamar végzett vele, alig egy heti szenvedés után 1911 szeptember 8-án, tehát Mária ünnepén, elköltözött körünkbőlFiatalabb éveiben víg, derült temperamentumú volt. Esztergomi kanonoksága alatt bár sokat írt, eleinte a társas életben mégis megfordult. A politika érdekelte. De 1897 óta visszavonult. Pessimista szerrrlélője volt politikai s társadalmi viszonyainknak, Az óvoda-egylet 1899-ki közgyűlésén mondott beszédében ennek a nyilvánosság előtt is kifejezést adott: „Életem alkonyán szomorúan kell bevallanom, hogy mindazon remények, melyeket az emberiség jövője iránt 13 lusztrumon át szeretettel szőttem, gondosan tápláltam, foszladoznak. Ha akárhová tekintünk, a szennyes önérdek uralmát tapasztaljuk." Pór Antal öntudatos, belső értékére sokatadó ember volt; örömre s haragra egyaránt lobbanékony, mint a legtöbb szellemi életet élő ember. Akaratára, meggyőződésére hajthatlan erős ember. Ha saját érett tapasztalából valamit igaznak talált, attól senki se térítette el. Ezért képes volt harcba menni is fiatalabb korában, amit mint plébános a városi tanáccsal szemben is megtett. — Csöndes házi tűzhelyén hozzáértő emberekkel szeretett eszmét cserélni. Baráti vagy régi meghitt társaságban fel is tudott melegedni s kedvelte a jó tréfát s a szellemes élcelődést. Nem vette fel a köveket, hogy embetársaira dobja, sokkal nagyobb lelkű vott; de fölszedett sok homokszemet, hogy a társadalom megerősítéséhez hozzájáruljon; szókimondó természetéért nem mindenütt kedvelték, de azért mint tekintélyt respektálták. Politikai elveire nézve azt tartotta, hogy a katholikus papnak a királyi főkegyurság miatt mindig kormánypártinak kell lenni, mert az ellenzékieskedés az egyház érdekeinek ártalmára lehet. Ezt és szabadabb egyházjogi álláspontját jozefinistikus iránynak minősítették, s emiatt különösen a papság nagy részénél nem volt politikailag népszerű. Általánosságban a kormánypártiság kivihetetlen, noha az összeütközést is lehetőleg kerülni kell. Az egyház s állam akkori helyzete nem igazolta Pór álláspontját. Az események a kereszténypolitikai mozgalmak szükségét s a papságnak a Bánffy-kormány ellen való álláspontját igazolták. Semper idem, különben mindig ugyanaz maradt elveiben, s ez a következetesség szerezte meg még az ellentétes politikai felfogást vallók részéről is számára a tiszteletet. Külföldi egyik útjában, 1903-ban Bormioban szeptember közepén cikket irt a Pesti Napló számára (ez volt kedvenc lapja), de amely cikk a politikai helyzet megváltozása miatt nem jelent meg. Ebben a cikkben, amely