Esztergom Évlapjai 1926

IRODALOMTÖRTÉNET - Helytörténeti repertórium

66 Keményfy Kálmán Dániel. lépett 1854-ben. Azelőtt ügyvéd volt s részt vett a 48-as szabadság­harcban mint tiszt. A mull század 50-es éveinek végén itt Esztergom­Belvárosban káplán is volt. Egy őszi napon 1896-ban, egy kis csoma­got hozott a pósta, benne 15 darab Máriás ezüst húszassal. A rövid kisérő levélben azt írta a hős honvéd, hogy ezeket a húszasokat a szabadságharcból őrizte meg s mert oly jól „csináljuk" a lapot, hát a 15 Máriás húszasból 5—5-öt kapjon: Kaas Ivor, Prohászka Ottokár s a szerkesztő. Ennél szebb tiszteletdíjat nem kaphattunk. Az „Esztergom" első évi múltja természetesen legnehezebb volt, mert az úttörés, az alapépítés munkáját jelentette. Sokat lehetne még irnom, de a jubiláris évi kegyeletnek ennyi is elég. Nem voltunk opportunisták, nem féltünk a küzdelemtől, nem surrantunk át az elvi kérdéseken. A keresztény vallás igazságait nem rendeltük alá az alkotmányosság vonzó erejének se, mert mint a tapasztalat igazolta, az alkotmányossággal vissza élve, sokszor a legnagyobb korrupciót is megtűrik. Irányadó volt előttünk, hogy a primási városban megjelenő kath politikai lap ne személyektől s klikkektől függő kis helyi lap, hanem a primási szék tekintélye, a város ősi vezéri katholicitása miatt országos jelentőségű legyen. Az elismerést nem keresni, de az ellen­mondásoktól se félni, ez volt szabályunk. Hirdetni az igazságot, ami­kor azt elferdítik s védelmezni mikor azt sértik, ez volt hivatásunk. Nem félni az emberektől, a hatalomtól, ha igazunkat védeni tudjuk ; a közügyért feledni a személyes viszonyt, ennek fel nem áldozni a szent ügyet, ezt tartottuk kötelességünknek a fórumon képviselni. Helytörténeti repertórium. Knauz Nándor dr. történetíróról való megemlékezés alkalmából Dr. Walter Gyula összeállítása után közöljük az önálló műveit, melyek nagyrészben esztergomi vonatkozásúak : Örömhangzat Scitovszky K. János hprimás kineveztetése emlékére. Esztergom, 1853. Az 1347-diki országgyűlés végzeménye. Pest. 1856. - .Pázmány Péter sírja. Pest, 1859. — Az országos tanács és országgyűlé­sek története 1445—52. Akadémiai székfoglaló Pest. 1860. — Az aranybulla. Pest, 1861. A budai királyi várpalota kápolnája. Esztergom, 1862. Fejér György magyar okmánytárához évmutató. Buda, 1862. — Esztergomi főegyháznak okmánytára : I. füzet. Az esztergomi érsekségnek Árpádkori okmányai. Esztergom, 1863; II. Az esztergomi főkáptalannak Árpádkori okmányai. Esztergom, 1866. A budai káptalan regestái (1148—1649). Történelmi Tár XII. kötete. — A magyar nyelv történeti joga az egyház­és hazában. Esztergom. 1864. — Pauli szent Vince leányai meghonosítva Esztergom­ban Scitovszky János bíbornok-érsek által 1865-ben. (Az esztergomi szerzetesek törté­nete). Esztergom, 1865. — Lányi Károly Magyar egyháztörténelme. Átdolgozás 1. K 989-1526. Esztergom, 1866. II. K. 1526—1848. Esztergom, 1869. A nápolyi Margit legenda. Esztergom. 1868. — Veteristék. Pest, 1859. — II. Endre szabadságlevelei. Pest. 1869. — A pozsonyi káptalannak kéziratai. Esztergom, 1870. — A magyar egyház régi mise- és zsolozsma könyvei. Esztergom, 1870. Monumenta Ecclesiae Strigoniensis, Jussu et sumptu E. R. D. Joannis Cardinalis Simor Tomus I. ab a. 979 ad a. 1273. Strigonii, 1874. Tomus II. ab a. 1273. ad. a. 1321. Strigonii. 1882. - Kortan. Hazai történelmünkhöz alkalmazva. Budapest, 1876. — Az esztergomi Corvin codexek, Buda­pest, 1880. — A pozsonyi prépostság. Esztergom, 1881. — Válaszul Rimely Károly adalékjaira. Budapest, 1881. — Buda ostromához. Bpest, 1886. — A Garam melletti $zent-Benedeki apátság. I. Bpest, 1890. — És sok esztergomi vonatkozású történelmi közlemény az általa alapított és szerkesztett „Magyar Sión" folyóirat 1863—1869. év­folyamaiban.

Next

/
Thumbnails
Contents