Esztergom Évlapjai 1926
ÉRTEKEZÉSEK - Sinka Ferenc Pál: Esztergommegye őskora II
45 mivelésügyi miniszter elrendelte úgy a tűzszakócák lelőhelyén, mint a vidéken a minden körülményekre kiterjedő tudományos kutatást, ami meglepő eredménnyel járt. Kadic Ottokár dr. geologus az Avashegyen megtalálta a miskolci tűzszakócák eredeti helyét, az 1906-ban és következő évben a Szinva-patak völgyében, Hámor község mellett lévő Szeleta-barlangban végzett ásatások alkalmával pedig mintegy 90 drb pompásan megmunkált babérlevélalakú kőeszközök, pengék, kaparok és szilánkok kerültek elő, mint az ősember kulturmaradványai, a barlangi medve, hiéna, oroszlán és farkas csontjaival együtt. A következő évben végzett ásatás még ennél is szebb eredménnyel járt, úgy hogy Hermán Ottó méltán ülhette meg örökbecsű felfedezésének diadalát.' Az ősember kezdetleges kőeszközeinek jellegzetes alakjaiból a praehistorikusok már biztos következtetéseket tudnak levonni azok korára is- A palaeolithicum kulturfokozatait Mortillet Gábriel (1821 1898) állapította meg és azokat a lelőhelyek nevével jelölte. 0 öt kulturfokot különböztetett meg, melyekhez később még kettő járult. Ezek közül a chelléen, acheuléen, moustérien az ősibb, az aurignacien, solutréen, magdalénien és azylien az újabb palaeolith-időszakokra esnek. Említettük volt, hogy a jégkorszakban az eljegesedési (glacialis) és azok közötti (interglacialis) időszakok egymást váltották fel, melyek egyenként is sok ezer évig tartottak. Obermaier Hugó volt bécsi, most madridi tanár, aki meghatározásaiban nagy óvatossággal jár el, az őskőkorszak végét Kr. e. 6000 évre teszi, a magdalenien kezdetét pedig 16—18.000 évre- Szerinte az eljegesedés utáni (postglacialis) időszak legalább 26.000 év óta tart és az európai ősember kora legalább 50-000 évre tehető. Penck, Rútot, Hildebrandt és mások e számításnak kétszeresét, sőt többszörösét is veszik. Kiváló szaktudósok, mint Marcellin Boule és Obermaier a chelléent az utolsó interglacialis időszakra, tehát a riss-würm jégközre helyezik. Hillebrand Jenő dr. inkább Pencket követi, akivel a chellént és acheuléent a riss-jegesedés előtti diluviumba, a moustérient az utolsó előtti riss-eljegesedés idejére, az aurignacient az utolsó interglacialis időre, a solutréent az azt követő glacialis (würm) korba, a magdalenient a postglacialis időszakba, végül az azylient a geologiai jelenkorba helyezi. 2 Az ősember kormeghatározó jellegzetes kő- és csonteszközeit, az azon időben élt diluviális állatok csontjaival és elvétve előkerülő emberi maradványaikkal, a barlangok rétegei őrizték meg számunkra. A barlangok tudományos felkutatásának eredményei jelentékenyen hozzájárulnak az ősember létezésének és életkörülményeinek megállapításához. Magyarországon már két évtized óta főleg a Magyarhoni Földtani Társulat Barlangkutató Szakosztálya végzi e munkát és kutatásainak eredményeit elejénte a Földtani Közlönyben, majd 1913. óta a „Barlangkutatás" c. folyóiratában teszi közzé. i Hermán Ottó : A borsodi Bükk ősembere. Termtud. Közi. 1908. X. K. 545— 564. lapon. - Dr. Hillebrand Jenő : A jégkorszak problémája. Barlangkutatás, 1920. VIII. K. 9-13. 1.
