Esztergom 1945–1975 (Tanulmányok és bibliográfia Esztergom felszabadulás utáni történetéből)

V. A MŰVELŐDÉSÜGY HÁROM ÉVTIZEDE (Nagyfalusi Tibor és Szóda Ferenc) - Az oktatásügy fejlődésének rövjd történeti áttekintése (N. T.)

működő egyetlen felsőoktatási intézmény a papnevelő intézet, a 4 gimnáziumból háromban s a két polgári iskolában szerzetesrendek tanítanak, mindkét — férfi, illetve női — tanítóképző „érseki", a 13 elemi iskolából 6 van a katolikus egyház kezelésében. Az iskolaváros néhány történelmi mozzanatát megörökítő dokumentumrészlet tükrében visszapillanthatunk a két háború közötti iskolaszervezés legjellemzőbb vonásaira is. Ezeknek most csak összefoglalásaként jegyezzük meg, hogy az 1945-tel nyíló új korszak realitásként örökölheti „a város közönségének iskolájához való mélységes ragaszkodását", amely a többi oktatási intézményre (a sok egyházi iskolára is!) kiterjedő feszített anyagi tehervállalásban is megnyilvánul. További összetevők az egyházi hatalomnak a községi ügyekbe is befolyó eleven „érdeklődése"; végül az állami kormányzat passzív részvétele, amely eszmei „érdeklődését" leginkább adminisztratív szinten — tervekkel, engedélyezésekkel és elismerésekkel — mutatja ki, anyagi érdekeltségét pedig (az I. világháború miatt meghiúsult fejlesztési terven kívül) főként visszafejlesztési kezdeményezésekben, illetve a városi közösség makacs ügybuzgalmát kényszeredetten vékonyan „jutalmazó" államsegély képében nyilvánítja. Az ügyes-bajos, toldozó-foldozó fenntartás realitása mellett az örökség másik része: a pedagógusok és a felelős „városatyák" nem csüggedő, a mindennapok szűkösségén túllendülő lelkesedéséből — akkor utópiának — született szép tervek, mindenekelőtt a két legnagyobb: egy „gyakorlati középiskoláé" és az állami gimnázium modern otthonáé. Megvalósításuk szükségszerűen egy olyan államhatalomra vár, amelynek inkább létérdeke a nép minél általánosabb és minél sokoldalúbb művelődése, mint a háborút is kockáztató revíziós politika, amely művelődéspolitikája révén egy céljainak megfelelően kezelhető „úri középosztályt" akart teremteni. Az 1945-tel nyíló új korszaknak a közművelődésben is még sokáig (részben máig) azokkal a „tárgyakkal" — feladattémákkal — kell küszködnie, amelyeknek a megoldását a régi világ a saját összedőltéig nem volt képes tető alá hozni (vagy csak megalapozni sem). Ugyancsak jó időbe telik, míg pótolja azokat a szó szoros értelemben vett — tárgyakat (épületeket, tanszereket), amelyeket nem sikerült a dühödt rombolás elől megmenteni. Mert ezt a „témát" iratja még hozzá végső záradékul a régi világ jegyzőkönyveihez egy könyörtelen logikájú „igazgató": a történelem. 94